Sport

80 éves a salgótarjáni legenda

Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke, Buzánszky Jenő, az Aranycsapat labdarúgója (vele az 1952-es olimpián egy szobában laktak) és Szepesi György sportriporter látogatott Nógrádba, hogy felköszöntse az SBTC legendáját.

Mint az MLSZ alelnöke elmondta, gazdag a magyar futballmúlt, hiszen a közelmúltban Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt is 85. születésnapján köszöntötték, a fiatalabbak közül pedig ebben az évben lesz 70 éves Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán és Albert Flórián.

Szepesi György a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetéről beszélt a találkozón. Szerinte 50-60 éve Európa érdeklődésének középpontjában volt egy Magyarország-Ausztria mérkőzés, ma viszont az osztrákok is ott tartanak, mint mi. Felvetette, hogy lenne létjogosultsága egy magyar-osztrák közös bajnokságnak, ami a közvetítésekben is meghozná a befektetést.

Szojka Ferenc pályafutása:

A Salgótarjáni BTC fedezete 1954 és 1960 között 28 mérkőzésen volt válogatott. Tagja volt az 1954. évi világbajnokságon ezüstérmet nyert és az 1958. évi világbajnokságon szerepelt magyar együttesnek.

A feljegyzések szerint a vidéki játékosok közül – az Aranycsapat állandó tagjának számító Buzánszky Jenő mellett – ő jutott szóhoz a leggyakrabban a legendás nemzeti együttesben. Végig hű maradt a salgótarjáni klubhoz, és még 2001-ben, 70 évesen is az akkor már megyei első osztályban szereplő egyesület pályaedzője volt.

Nevét viseli a Kohász-stadion. Salgótarján díszpolgára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik