Élet-Stílus

„34 éves nő vagyok, és még szűz”

Könnyen megtörténhet, hogy valaki még harmincon felül is szűz (például kamaszkorában csak elutasításban volt része és fél a csalódástól), illetve még sohasem volt szexuális tapasztalata. Huszonévesen szűznek lenni ciki a baráti társaságokban, és minél több idő telik el a testiség nélkül, annál kínosabb helyzetek adódhatnak. Harminc felett, ha egy nő még szűz, azzal foglalkozni kell. Ezen egyedül nem igazán lehet változtatni, csak terapeuta segíthet, ugyanis a szégyenérzet mértéke, az állandó plátói szerelmek és az, hogy nem mernek erről kivel őszintén beszélgetni, rányomják a bélyeget az élet minden területére.

34 éves nő vagyok, és még szűz. Nem adódott megfelelő alkalom, azt hiszem, bár voltak pasijaim, eljutottunk a csókolózásig, de tovább nem. Valamiért nem tudom megtartani a pasikat. Úgy maradtam

– írja a kétségbeesett olvasó, aki abban kér segítséget, hogyan veszíthetné el végre a szüzességét. A folyamatból kihagyhatatlan a fokozatosság, és az sem megoldás, ha ‘hivatásost’ választ, akinek fizet azért, hogy megtörténjen végre a szüzesség elvesztése.

Számos oka lehet

Azokra, akik még harmincon túl is szüzek, jellemző, hogy gyerekkorukban jók akartak lenni, és meg akartak felelni az elvárásoknak. Jó kislányként viselkedtek, minden szabályt betartottak, és ez egész életükben végigkíséri őket. Lehetséges, hogy a szülők nem hagyták, hogy a felnőtté válás folyamatával a párkapcsolatok természetszerűen alakuljanak. Jellemző, hogy vannak olyan édesanyák, akik kifogásokat keresnek, miért ne mehessen el a gyerekük a randira. Például pont akkor lesznek betegek, amikor a lányuk vagy fiuk randizni megy, így keltve bűntudatot. Az is elképzelhető, hogy bántalmazás, abúzus, nemi erőszak áll a háttérben, de az is lehet, hogy valójában leszbikus, csak képtelen ezzel a ténnyel szembenézni. Az okok többfélék is lehetnek.

Bármilyen ok is álljon amögött, ha egy nő harmincon felül még szűz, minden esetben önbecsüléssel kapcsolatos a probléma.

Hiába él nagy társasági életet a szűz nő, hiába járnak el a csajokkal hetente szórakozni, hiába van jó állása és több diplomája, hiába nagyon felvilágosult és emancipált nőről van szó, akkor is kamaszlányként kell elindulnia a felnőtté válásának teljes eléréséhez.

A terápia természetesen ebben az esetben sem arról szól, hogy a terapeuta megváltoztatja a személyiséget, hanem arról, hogy a viselkedésben érjenek el változást. Azaz nem a problémás anyukát vagy éppen a molesztálást elkövető családtagot iktatjuk ki az egyén életéből, nem konfliktusokat generálunk, hanem magát a kapcsolatteremtést vizsgáljuk. Természetesen terápián fontos és nem elhanyagolható, hogy a kiváltó okról szó essen, de nem a múlttal foglalkozunk, hanem konkrét feladatokkal segítjük az ismerkedést. Arról is szót kell ejteni, hogy a szüzesség miatt kialakult szégyenérzet és az esetleges hazugságok hogyan zajlottak. Fontos, hogy aki harminc felett még szűz, lehetőleg a környezetében senkinek ne beszéljen erről, ugyanis egy adott közösségben ennek gyorsan híre megy, és annál nagyobb lesz a szégyenérzet. Márpedig ez az, ami a harmonikus szexuális életet még távolabb helyezi az elérhetőtől.

Nem szabad feladni. Egyetlen egy párkapcsolat sem problémamentes, és az ismerkedés folyamata sem úszható meg kisebb nagyobb kudarc nélkül. A szüzesség elvesztése és a teljes értékű élet elérhető, de tenni kell érte, és sajnos csak szakember tud segíteni.

Szerzőnk korábbi cikkei ide kattintva találhatóak.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik