Közel 700 millió forintot szán a kormány az észak-magyarországi, valamint észak-alföldi lovas turisztikai infrastrukturális fejlesztésekre, jelentette be a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás fejlesztésével és népszerűsítésével összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsányban, kedden.
Révész Máriusz a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, bár a domborzati adottságok alapján az ország azon kevés európai uniós ország közé tartozik, amely “keresztüllovagolható”, ehhez azonban megfelelő infrastruktúrára is szükség lenne. A Magyar Lovas Turisztikai Szövetség által elnyert pályázat ezt a hiányosságot pótolja, például lovak pihenésére is alkalmas megállóhelyek kiépítésével, képzésekkel, informatikai háttér biztosításával, mondta. A program előkészítése elkezdődött, a kivitelezés a tervek szerint jövő év elején kezdődik és előreláthatólag másfél évig tart majd.
Révész Máriusz emlékeztetett, hogy a kormány az aktív turizmus fejlesztését hazai és európai uniós forrásból támogatja, az egyebek mellett gyalogos-, vízi- és kerékpáros turizmus feltételeinek javítására, a kínálat bővítésére több mit 13 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezek közé illeszkedik a lovas turizmus is, amelynek a javarészt európai uniós forrásból finanszírozott GINOP pályázat segítségével megvalósuló fejlesztése most indul el az észak-magyarországi (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád) és az észak-alföldi (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) régiók megyéiben. Ebből alakítják ki a lóháton bejárható lovas turisztikai útvonalakat – tette hozzá a kormánybiztos.
Lóska János a Magyar Lovas Turisztikai Szövetség (MLTSZ) elnökének ismertetése szerint a következő fél évben az előkészítés zajlik, majd ha a tervezési munkát a döntéshozók kellően megalapozottnak találják, tizennyolc hónapjuk lesz a kivitelezésre. Ez leginkább olyan megállóhelyek – istállók, beállók – kiépítését jelenti, ahol a lovak is megfelelő körülmények között pihenhetnek. Ezen kívül oktatni fogják azt is, hogy miként kell egy lovas túrát megtervezni, kivitelezni, mire kell az út során odafigyelni – tette hozzá az elnök. Kiemelte: mindehhez GPS-szel, valamint mobiltelefonnal is elérhető információk, applikációk lehetőségét is biztosítják majd.
Lóska János az MTI kérdésére azt közölte: saját felmérésük szerint Magyarországon körülbelül 140 ezren foglalkoznak valamilyen szinten lovaglással. Becslésük szerint mintegy negyven százalékuk vesz, vagy venne részt szívesen terep- és túralovagláson, amennyiben a feltételek megfelelőek, valamint sikerül megteremteni az elvárható biztonságos körülményeket is – fűzte hozzá az MLTSZ elnöke. Azt is elmondta: szeretnének megnyerni a programhoz lovasbarát szálláshelyeket, településeket, valamint éttermeket felkészíteni arra, milyen speciális igényei vannak egy hozzájuk betérő lovas turistának.
Harsányban nagy hagyományai vannak a lovaglásnak, a lovas turisztikának, a feltételek egy részét egy korábbi, Leader pályázat segítségével kialakították – mondta az MTI-nek Szabó Gergely, a település polgármestere. Hozzátette: szükségük lenne még lovak elhelyezésére alkalmas építmény, istálló kialakítására, amelynek költsége 10-15 millió forint. Hozzátette: 2016-ban elindították a helyi óvodában és általános iskolában a lovaglásoktatást, ennek köszönhetően körülbelül 100 gyerek kezdett el lovagolni.