Döbbenetes pillanatok zajlottak le a Budapest Honvéd-Újpest NB I-es bajnoki meccs után, amikor az edzőkre került a sor az interjúk alkalmával. A hazaiak vezetőedzője, Erik van der Meer olyat mondott, amilyet talán még magyar ember nem hallhatott a saját fülével a honi liga edzőitől. Belátta, hogy szerencséjük volt, és – most kapaszkodjunk – úgy hiszi, elmaradt egy újpesti tizenegyes.
Mióta itt vagyok ez volt a legrosszabb mérkőzésünk. Nem is értem, hogy az első félidő játéka minek volt köszönhető. A középpályát egyáltalán nem uraltuk. Sok rossz passzunk volt. Semmi nem sikerült, csak magunkat okolhatjuk ez miatt. (…) A mérkőzést szerencsével nyertük meg: akadt egy gyanús eset a kapunk előtt, lehet, hogy tizenegyes járt volna az ellenfélnek, ezt majd vissza kell nézni
– mondta a holland szakvezető.
Hogy lesznek-e követői, nem tudni. Ameddig a tao-pénzekkel kitömött csapat vezetőedzője bírózik, és azt hiszi, ez a kirakatcsapatának a gondja, nem biztos, hogy lesz itt változás. De legalább az első lépést valaki már megtette. Lehet utánacsinálni!