Belföld

11 ezer háztartásban még mindig nincs áram

Nyolcvanöt településen mintegy tízezer-kilencszáz háztartásban továbbra sincs áram a csütörtök esti vihar miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében, a javítás várhatóan kilencezer háztartásban szombatra húzódik – tájékoztatta az E.ON szóvivője péntek kora este az MTI-t.

Egyházi Nikoletta közölte, Vas megyében 7879, Zalában 1879, Győr-Moson-Sopronban pedig 1116 fogyasztónál nincs áram.

A legnagyobb számban Vas megyében Bajánsenyén, Felsőszölnökön és Rábagyarmaton, Zala megyében Zalabaksában, Csesztregen és Kerkafalván, míg Győr-Moson-Sopronban Lébényben, Sopronban és Röjtökmuzsajon nincs áram.

A szolgáltató továbbra is teljes létszámban, az ország más régióiból átcsoportosított szakemberekkel és külső partnerek bevonásával javítja az áramhálózatot ért sérüléseket.

Csütörtök este volt, amikor a régióban 120 ezer fogyasztónál szünetelt az áram. 

Az E.ON munkáját a katasztrófavédelem továbbra is segíti, a kidőlt fák eltávolításán dolgoznak a tűzoltók, hogy a szolgáltató szakemberei a javításokat elvégezhessék. A vezetékekre dőlő fák, leszakadó nagyméretű faágak okoztak jelentős károkat az áramszolgáltatásban, de sok oszlopot, köztük vasszerkezeteket is kidöntött a szél.

A javítást nehezíti, hogy egy-egy hálózatszakaszon – főként az erdőkön átmenő területeken – gyakran három-négy különböző ponton is elszakították vagy megrongálták a villamos hálózatot a kidőlt fák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik