Szórakozás

Győzike belefogyott a NAV ellenőrzésekbe

Amióta a Gáspár család a köztudatban van, minden tagja próbálkozott már a fogyással. Gáspár Evelin és húga, Virág most is éppen életmódváltásukkal hakniznak, de Győzikéről is rendszeresen lehetett hallani diétái kapcsán. A celeb most sikerült jelentős súlytól megszabadulnia, ám mint mondja ez akaratától függetlenül alakult így.

194 millió forintot vitt el legutóbb a NAV Győzikééktől
A celeb szerint azonban ez az össze nem az övé.

Ami körülöttem folyik, azt ép elméjű ember nem bírná ki. Három hónap alatt 15 kiló ment le rólam. De nem azért, mert fogyókúráztam, hanem azért, mert nem bírok enni

– utalt Győzike az őt ért sorozatos NAV ellenőrzésekre a StoryExtrában, ahol azt is elmondta, hogy barátai mind eltűntek mellőle.

Most derült ki számomra istenigazából, hogy azok az em­berek, akik körülöttem voltak, mára mind leléptek. Azok csak azt a Győzit szerették, aki a tévében mutatta önmagát. Amikor meg itt a baj, akkor mindegyik eltűnik. Ha Bea nem lenne az életem­ben, akkor egy nulla lennék. Ő az, aki most lelket önt belém. Ő az, aki támogat. Ő az, aki mellettem van. Ő az, aki nem hagy hülyeséget csinálni, és ő az, aki szeret engem tiszta szívből.

Nyitókép: Berecz Valter/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik