Közélet

Elkapták a biciklis fiú támadóját

mészáros lászló benjamin (mészáros lászló benjamin)
mészáros lászló benjamin (mészáros lászló benjamin)

A fiút a XVII. kerületben kapták el, nem messze a bántalmazás helyszínétől.

„Ma délután a rendőrség elfogta a Népkert környékén történt múlt heti támadás gyanúsítottját, jelenleg kihallgatása zajlik.” – jelentette be Facebook-oldalán Rákosmente polgármestere, Riz Levente, aki ezúton is megköszönte a rendőrség és a civilek segítségét.

Kerestük az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatát is az ügyben. Közölték, tinit 13 óra 35 perckor, Szabadság sugárútnál – vagyis körülbelül két kilométerre a támadás helyszínétől – fogták el és előállították a kerületi kaptányságra.

Az elfogás várható volt, hiszen a rendőrségnek már sikerült azonosítania a feltételezett támadót, kedden késő délután egy képet is közzétettek a 17 éves M. László Benjáminról, a személyleírása pedig már napokkal ezelőtt a “kezükben volt”.

Egy verte, a többi drukkolt

Mint ismert, a 13 éves fiút szombaton verték meg brutálisan, biciklivel ment hazafelé, amikor a négy fiatal belekötött. Nem válaszolt, tovább akart menni, de lerángatták a kerékpárjáról. Egyikük ütötte, a többi nézte és szurkolt. A földön heverő fiúhoz egy hajléktalan lépett oda, kérdezte, hívjon-e mentőt. A gyerek akkor még azt hitte, haza tud menni, így elindult, de a patakparton összeesett, ami nem csoda, hiszen több csigolyája is megrepedt, agyrázkódást szenvedett, teste tele volt zúzódásokkal.

Így, hogy a vélt “főkolompost” elkapták, vélhetően arra is fény derül, kik voltak a társai. Hogy ők mire számíthatnak, nem tudni. A jelenleg is kórházban lévő gyerek édesanyja a Hír24-nek azt mondta, szerinte épp olyan súlyos bűntetést érdemelnének, mint verekedő barátjuk.

Folyékony csontot kap

Nyilas Krisztina szerint azt még nem lehet tudni, Ricsi meddig lesz kórházban, mert bár zúzódásai szépen gyógyulnak, a csigolyái nincsenek rendben. Öröm az ürömben, hogy a fiú a tervezett csavarok helyett “csak” folyékony csontot kap a gerincébe, kiváltva ezzel jóval komolyabb műtétet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik