Belföld

Baleset a Dunán, ketten a vízbe estek

Baleset történt vasárnap kora délután a Dunán, a tököli révnél. Úgy tudjuk, ketten a vízbe estek. Korábban úgy értesültünk, vélhetően azért, mert a mellettük elhaladó uszály keltette hullámzás megdobta a hajójukat, de a legújabb adatok szerint a két jármű ütközött is, a motorcsónak oldalán látható sérülésnyom.

Túl közel voltak egymáshoz, és egy nagyobb hullám vélhetően „odarántotta” a hajót az uszályhoz.

Információink szerint egyikükön – egy gyermeken – volt mellény, őt kimentették,  nagyapját viszont még keresik. Úgy tudjuk, a férfi 71 éves, a kisfiú pedig 6. Úgy tudjuk, az ügyben büntetőeljárás indul.

Frissítés

A rendőrség az eset kapcsán közölte, a két jármű – a csatornahajó, amely egy bárkát tolt maga előtt és a motorcsónak – eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze. Vezetője, egy 71 éves érdi férfi elmerült, a rendőrség a polgárőrség és a katasztrófavédelem bevonásával, négy hajóval, valamint a parton is keresi. A motorcsónak utasa, – ahogy azt írtuk is – egy hatéves kisfiú, az eltűnt férfi unokája nem sérült meg a balesetben, őt kimentették. Vízi közlekedés veszélyeztetése miatt indult eljárás.

24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik