Sport

Atlétikai vb: kozmikus hajrával nyert Mo Farah

A négyszeres olimpiai bajnok brit nagyszerű versenyben megvédte címét férfi 10 000 méteren a londoni atlétikai világbajnokság nyitónapján.

Mo Farah, ez a szenegáli születésű brit állampolgár nemzeti hős Angliában. Öt és tízezer méteren verhetetlen 2012 óta. Négyszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok ezeken a távokon. Már 34 éves, de ettől még úgy fut, mint a nyúl.

Ezt legutóbb a pénteken kezdődő atlétikai világbajnokságon bizonyította be. Egyetlen versenyszám döntőjét rendezték a nyitónapon, de a londoni Olimpiai Stadion mégis zsúfolásig megtelt a pályaversenyektől a mostani vb-n búcsúzó klasszis miatt. A 80 ezres tömegnek ezúttal sem is kellett csalódnia.

Farah-nak nehéz dolga volt. A kenyai és ugandai futók rögtön a rajt után élre álltak, csapatmunkával próbálták fárasztani az Egyesült Államokban készülő sztárt.  Hol lassabb, hol gyorsabb kilométerekkel, váltakozó tempóval “szalámizták le” a mezőnyt.

Farah szokása szerint a táv első felében a mezőny második felében, nyugodtan “szemlélte” az afrikaiak csapatmunkáját, de arra mindig figyelt, hogy az élboly és a közte lévő távolság ne nőjön kezelhetetlenül nagyra. A táv második felében előrébb merészkedett, de bármikor próbált az élre állni, rögtön akadt valaki, aki visszavette a vezetést és nagyobb tempóra váltott.

Az afrikaiak taktikáját nem sokan bírták, az élboly egyre csak apadt, az utolsó két kör kezdetén már csak nyolcan tartották magukat. Ekkor már Farah átvette az irányítást, az angol diktálta az egyre őrületesebb tempót, amit egyre csak növelt, így az utolsó előtti, 1:01,92-es négyszáz után már csak az ugandai Joshua Cheptegei és három kenyai bírta vele a tempót.

Ahogy ráfordultak az utolsó körre, a kenyai Paul Tanui lába összeért Farahéval, majd a hosszú egyenesben még egyszer, de a botlások ellenére sem esett szét az angol mozgása, sőt.

Fél körrel a vége előtt már csak az olimpiai ezüstérmes kenyai kenyai (Tanui), honfitársa Bedan Muchiri, illetve az ugandai Joshua Cheptegei futott együtt Farah-val, aki aztán 110 méterrel a vége előtt olyan hajrába kezdett, amire csak a legnagyobbak képesek. Az utolsó 400 méter 57,35 alatt futva leszakított mindenkit és végül egy 2:29,47-es utolsó ezer métert repesztve, összességében 26:49.51 perces idővel győzött.

A fináléról mindent elmond, hogy Farah a világ idei legjobbjával nyert, összesen heten futottak 27 percen belül, az eddigi ranglista-vezető eredménynél (27:08.26 p) pedig kilencen voltak gyorsabbak.

Atlétikai világbajnokság, Londo, 10 000 méter:

  1. Mo Farah (Nagy-Britannia) 26:49.51 perc
  2. Joshua Cheptegei (Uganda) 26:49.94
  3. Paul Tanui (Kenya) 26:50.60

A vb további programja:

2. VERSENYNAP (AUGUSZTUS 5.)
11.00: férfi súly, selejtező
11.05: hétpróba, női 100 méter (Krizsán Xénia, Zsivoczky-Farkas Györgyi)
11.35: női kalapács, selejtező (Gyurátz Réka)
11.45: férfi 400 méter, előfutamok
12.00: női hármas, selejtező
12.30: hétpróba, magas (Krizsán Xénia, Zsivoczky-Farkas Györgyi)
12.45: női 100 méter, előfutamok
13.45: férfi 800 méter, előfutamok
Az esti program
20.00: hétpróba, súly (Krizsán Xénia, Zsivoczky-Farkas Györgyi)
20.05: férfi 100 méter, elődöntő
20.25: férfi diszkosz, döntő
20.35: női 1500 méter, elődöntő
21.05: férfi távol, döntő
21.10: női 10 000 méter, döntő
22.00: hétpróba, 200 méter (Krizsán Xénia, Zsivoczky-Farkas Györgyi)
22.45: férfi 100 méter, döntő

3. VERSENYNAP (AUGUSZTUS 6.)
11.00: hétpróba, távol (Krizsán Xénia, Zsivoczky-Farkas Györgyi)
11.05: férfi 3000 méter akadály, előfutamok
11.40: férfi rúd, selejtező
11.55: férfi maratoni
12.05: férfi 400 méter gát, előfutamok
12.45: hétpróba, gerely (Krizsán Xénia, Zsivoczky-Farkas Györgyi)
12.55: női 400 méter, előfutamok
14.15: férfi 110 méter gát, előfutamok (Baji Balázs)
15.00: női maratoni
Az esti program
20.00: női rúd, döntő
20.05: női gerely, selejtező
20.10: női 100 méter, elődöntő
20.40: férfi 400 méter, elődöntő
21.10: férfi 110 méter gát, elődöntő
21.35: férfi súly, döntő
21.40: hétpróba, 800 méter (Krizsán Xénia, Zsivoczky-Farkas Györgyi)
22.15: férfi 800 méter, elődöntő
22.50: női 100 méter, döntő

4. VERSENYNAP (AUGUSZTUS 7.)
19.30: férfi 200 méter, előfutamok
19.35: férfi hármas, selejtező
20.00: női kalapács, döntő
20.30: női 400 méter gát, előfutamok
21.20: férfi 400 méter gát, elődöntő
21.25: női hármas, döntő
21.55: női 400 méter, elődöntő
22.30: férfi 110 méter gát, döntő
22.50: női 1500 méter, döntő

5. VERSENYNAP (AUGUSZTUS 8.)
20.20: női gerely, döntő
20.30: női 200 méter, előfutamok
20.35: férfi rúd, döntő
21.35: női 400 méter gát, elődöntő
21.40: női súly, selejtező (Márton Anita)
22.10: férfi 3000 méter akadály, döntő
22.35: férfi 800 méter, döntő
22.50: férfi 400 méter, döntő

6. VERSENYNAP (AUGUSZTUS 9.)
20.05: női 3000 méter akadály, előfutamok (Gyürkés Viktória)
20.10: női távol, selejtező
20.20: férfi kalapács, selejtező (Halász Bence, Pars Krisztián)
21.05: férfi 5000 méter, előfutamok
21.25: női súly, döntő
21.55: férfi 200 méter, elődöntő
22.30: férfi 400 méter gát, döntő
22.50: női 400 méter, döntő

7. VERSENYNAP (AUGUSZTUS 10.)
19.30: női 5000 méter, előfutamok
20.05: férfi gerely, selejtező (Rivasz-Tóth Norbert)
20.10: női magas, selejtező
20.25: női 800 méter, előfutamok
21.20: férfi hármas, döntő
21.25: férfi 1500 méter, előfutamok
22.05: női 200 méter, elődöntő
22.35: női 400 méter gát, döntő
22.50: férfi 200 méter, döntő

8. VERSENYNAP (AUGUSZTUS 11.)
11.00: tízpróba, 100 méter
11.10: női diszkosz, selejtező (Márton Anita)
11.45: női 100 méter gát, előfutamok (Kerekes Gréta, Kozák Luca)
12.05: tízpróba, távol
12.15: férfi magas, selejtező
13.55: tízpróba, súly
Az esti program
18.00: tízpróba, magas
20.05: női 100 méter gát, elődöntő
20.10: női távol, döntő
20.35: női 800 méter, elődöntő
21.10: férfi 1500 méter, elődöntő
21.30: férfi kalapács, döntő
21.45: tízpróba, 400 méter
22.25: női 3000 méter akadály, döntő
22.50: női 200 méter, döntő

9. VERSENYNAP (AUGUSZTUS 12.)
11.00: tízpróba, 110 méter gát
11.35: női 4×100 méteres váltó, előfutamok
11.55: férfi 4×100 méteres váltó, előfutamok
12.00: tízpróba, diszkosz
12.20: női 4×400 méteres váltó, előfutamok
12.50: férfi 4×400 méteres váltó, előfutamok
15.15: tízpróba, rúd
Az esti program
18.30: tízpróba, gerely
20.05: női magas, döntő
21.05: női 100 méter gát, döntő
21.15: férfi gerely, döntő
21.20: férfi 5000 méter, döntő
21.45: tízpróba, 1500 méter, záró szám
22.30: női 4×100 méteres váltó, döntő
22.50: férfi 4×100 méteres váltó, döntő

10. VERSENYNAP (AUGUSZTUS 13.)
8.45: férfi 50 kilométer gyaloglás (Helebrandt Máté)
8.45: női 50 kilométer gyaloglás
13.20: női 20 kilométer gyaloglás (Kovács Barbara, Madarász Viktória, Récsei Rita)
15.20: férfi 20 kilométer gyaloglás
AZ ESTI PROGRAM
20.00: férfi magas, döntő
20.10: női diszkosz, döntő
20.35: női 5000 méter, döntő
21.10: női 800 méter, döntő
21.30: férfi 1500 méter, döntő
21.55: női 4×400 méter váltó, döntő
22.15: férfi 4×400 méter váltó, döntő

Ajánlott videó

Olvasói sztorik