Foci

Mourinho nem drámázik, Mancini elviszi a balhét

José Mourinho szerint nem tragédia, hogy a Real Madrid kikapott Dortmundban a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Roberto Mancini szerint a Citynek csodát kell tennie, ha tovább akar jutni. A C és a D csoport edzői nyilatkozatai.

Az A és a B jelű kvartettben történtek utózöngéivel egy másik cikkünkben már foglalkoztunk, lássuk, hogy látták az edzők a másik négy mérkőzést.

A C csoportban aaz AC Milan spanyolországi vendégjátéka számított rangadónak, a lombardok a hibátlan Málagához látogattak. A hazaiak aztán annak ellenére is bezsebelték mind a három pontot, hogy Joaquín az első félidőben büntetőt rontott, a Milan pedig a meccs végét a spanyol térfélre berendezkedve töltötte.

„Ez a mérkőzés nagyon fontos volt a számunkra, egy olyan csapat ellen játszhattunk, mint a Milan. Úgy vélem a csapatom jó munkát végzett, többször is támadni tudtunk, emellett a védekezésünk is kiemelkedő volt. Tovább szeretnénk jutni a csoportból, de most a bajnoki teendőkre kell koncentrálnunk” – mondta Manuel Pellegrini, a Málaga vezetőedzője.

„Ugyan nyomást helyezett ránk a Málaga, nagy helyzetük nem nagyon akadt, erre betaláltak. Túl sokszor rontottuk el az utolsó passzt, valamint a sebességbeli fölényünket sem tudtuk kamatoztatni. Le kell egyszerűsítenünk a dolgokat: minél többet ki kell hoznunk a többi meccsünkből, ha el akarunk érni valamit” – így Massimiliano Allegri, aki alatt erősen recseg-ropog a milánói kispad, ugyanis a Serie A-ban is bukdácsol a Milan.

Videó – Málaga – AC Milan 1-0:

A másik mérkőzésen a Zenit végre nyerni tudott, az oroszok egy pörgős találkozón verték Kerzsakov büntetőből szerzett góljával a Juhász Rolandot sérülés miatt nélkülöző Anderlechtet.

„Elégedett vagyok az eredménnyel és a játékunkkal, a helyzetkihasználásunk azonban aggaszt. Amikor bajban voltunk, akkor kreativitással meg tudtunk oldani a dolgokat, de kevesebb rossz döntés kellene hoznunk a pályán” – értékelt Luciano Spalletti.

Videó – Zenit Szentpétervár – Anderlecht 1-0:

Bajnokok Ligája, 3. forduló, C csoport

Málaga (spanyol)-AC Milan (olasz) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Joaquín (64.)

Zenit (orosz)-Anderlecht (belga) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Kerzsakov (72., 11-esből)

A csoport állása: 1. Málaga 9 pont, 2. AC Milan 4, 3. Zenit 3, 4. Anderlecht 1

 

Minden szem a D csoportra szegeződött szerdán, ugyanis két vaskos meglepetés is született a játéknapon. A Real Madrid például két győztes mérkőzés után alulmaradt a Borussia Dortmund otthonában, így oda lett a veretlensége. A német gárda a csoport élére ugrott.

„Hihetetlen érzés. Szenzációs estén vagyunk túl, a társaság csak álmodni mert erről. Nem volt egy tökéletes mérkőzés, ám nagyon szoros volt. Az első félidőben történt egy s más, amit nem terveztünk be, de összességében jól játszottunk. Ez a siker megfelelő lökést adhat a játékosaimnak, akik a kelleténél több kritikát kaptak az elmúlt hetekben” – mondta Jürgen Klopp, a győztes oldal trénere, egy fél mondta erejáig pedig Marcel Schmelzer teljesítményére is kitért, mondván Németország örülhet, hogy ilyen kaliberű balbekkje van.

„Nem ezt érdemeltük, de nem történt dráma, csak elveszítettünk egy összecsapást. Másodikak vagyunk a csoportban és van még két hazai mérkőzésünk. Ezeken kell elérnünk a továbbjutáshoz szükséges pontokat. A dortmundi szurkolók lelkesítőek voltak, végig a csapatuk mögött álltak, de nem agresszív módon. Szeretnénk ilyen atmoszférában játszani” – mondta a higgadt José Mourinho.

Videó – Borussia Dortmund-Real Madrid 2-1:


A Manchester City mindeközben hatalmas bajban van. Az angol bajnok ugyanis 3-1-ra kikapott az Ajaxtől, így mindössze egy ponttal szerénykedik a csoport utolsó helyén, ráadásul azt is nagy szerencsével tudta elrabolni a Borussiától három hete. Egyre nehezebb feladat lesz kiharcolni a továbbjutást.

„Ezen az estén egy nagyon összeszedett Ajaxot láthattunk, amely jó focit játszott időnként. Topcsapat ellen játszottunk, ugyanis, aki Anglia bajnoka, az a legjobbak közül van. Most megmutattuk, mik a terveink, mit szeretnénk elérni, ez a jutalmunk érte, hogy legyőztünk egy topgárdát. Domináltuk a meccset és nem tudtak rá válaszolni. Ennyi, nem az ellenfél játszott rosszul, hanem mi jól” – így a diadalittas Frank De Boer.

„Jobb futball játszottak nálunk. Ez az én hibám, nem készítettem fel kellőképpen a játékosaimat a találkozóra. Elviszem a balhét. Ugyanakkor leszögezem, nem becsültük le őket. Nehéz lesz továbbjutni a csoportból, már-már csoda” – mondta Roberto Mancini a lefújást követően.

Videó – Ajax-Manchester City 3-1:

Bajnokok Ligája – 3. forduló, D csoport

Ajax Amsterdam (holland)-Manchester City (angol) 3-1 (1-1)
Gólszerzők: S. De Jong (45.), Moisander (57.), Eriksen (68.), illetve Nasri (22.)

Borussia Dortmund (német)-Real Madrid (spanyol) 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Lewandowski (36.), Schmelzer (64.), illetve Ronaldo (38.)

A csoport állása: 1. Borussia Dortmund 7 pont, 2. Real Madrid 6, 3. Ajax Amsterdam 3, 4. Manchester City 1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik