Foci

Mancini: a City nem alkalmas európai sikerekre

Roberto Mancini (roberto mancini, )
Roberto Mancini (roberto mancini, )

A Manchester City menedzsere szerint legalább öt-hat csapat jobb náluk a Bajnokok Ligája idei mezőnyében.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Manchester City csupán 1-1-es döntetlenre volt képes a Real Madrid ellen a Bajnokok Ligája szerdai fordulójában, így ebben a sorozatban már nem juthat tovább.

Sőt, még az is kérdéses, hogy az Európa Ligában maradnak-e, hiszen az Ajax jelenleg még előttük áll pontszámban. Roberto Mancini együttese egymás után második évében búcsúzik a csoportkörben, csak éppen most regnáló angol bajnokként.

“Ez a második évünk a BL-ben, de ahhoz, hogy valaki megnyerje, már az első csoportkörben az élen kell végezni. Februárra, az egyenes kieséses szakaszra minden megváltozik. Öt-hat hónap és minden csapat fejlődik, regenerálódik, mi is ezt tettük volna. Persze, jelenleg van 5-6 csapat, amelyik jobb nálunk.

Gondoljunk azért a Chelsea-re, ők akkor, amikor a legjobb pillanataik voltak, nem tudták megnyerni a BL-t. Tíz évig próbálkoztak. Akkor érdemelték volna meg, amikor Cole, Drogba, Lampard fiatalok voltak, aztán tavaly nyerték meg. A BL egy más kávéház, különös, nem mindig reális, türelmesnek kell lennünk nekünk is” – mondta Roberto Mancini a kiesést jelentő iksz után. “Ha azt gondoltuk, hogy két év alatt megnyerjük a BL-t, akkor őrültek vagyunk” – tette hozzá.

“Egy klubnak a végsőkig, az utolsó napokig harcolnia kell a menedzseréért” – védte meg azonnal José Mourinho a vesztes City-nél dolgozó kollégáját. “Már a sorozat elején tudtuk, hogy ebbeől a csoportból ki fog esni egy nagycsapat. Szerintem Roberto nyugodtan dolgozhat tovább, és én is visszamehetek Spanyolországba” – utalt a kritikus újságírókra a Real Madrid portugál trénere.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik