Belföld

Augusztus 7-ig lehet pótfelvételire jelentkezni

Augusztus 7-ig jelentkezhetnek a pótfelvételi eljárásra azok, akik az általános feltételek mellett nem kerültek be egyetemre, főiskolára, vagy nem adtak be kérelmet.

Itt vannak az idei felvételi ponthatárok
Idén is több szakon kiemelten magas pontszám kellett a felvételin: a Budapesti Corvinus Egyetemen a nemzetközi tanulmányok szakon 465 pontra volt szükség,

A felvi.hu oldalon közzétett tájékoztató szerint jelentkezni kizárólag elektronikus úton lehet, és csak egyetlen képzés jelölhető meg.

A pótfelvételi során kizárólag önköltséges képzések indulnak, ez alól kivétel az ápolás mesterképzési szak három felsőoktatási intézményben, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyes képzései.

Az eljárásban meghirdetett képzések és azok legfontosabb tudnivalói a felvi.hu oldalon az Egyetemek, főiskolák menüpontban, a Pótfelvételi eljárás 2017 (szeptemberben induló képzések) fül alatt találhatók meg.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy az általános eljárásban még Nyugat-magyarországi Egyetemként szereplő felsőoktatási intézmény új neve Soproni Egyetem (SOE), a Pallasz Athéné Egyetem új neve pedig Neumann János Egyetem (NJE).

Esőben is sokan úsztak a boldogságban az idei Pont Ott Partin
Kihirdették a felvételi ponthatárokat, a Pont Ott Partin pedig az eső ellenére is sokan várták a nagy pillanatot.

A pótfelvételiben meghirdetett szakok esetében a ponthatárok nem lehetnek alacsonyabbak a július 26-án meghatározottnál, ha a szakot korábban az általános eljárásban is meghirdették, illetve a jogszabályi minimumnál (alapképzésen és osztatlan mesterképzésen 280, felsőoktatási szakképzésen 240, mesterképzésen 50 pont), amennyiben a képzést az általános eljárásban nem hirdették meg.

Az űrlapok kitöltésére augusztus 7-én éjfélig van lehetőség, és azokat ugyanezen időpontig hitelesíteni is kell.

Ez megtehető Ügyfélkapun keresztül, vagy az e-felvételi felületéről kinyomtatott és aláírt hitelesítő adatlap postára adásával az Oktatási Hivatal, 1443 Budapest, Pf. 220 címre (javasolt elsőbbségi küldeményként feladni).

Ha a felsőoktatási intézmények alkalmassági, gyakorlati vizsgát vagy – elsősorban mesterképzésekben – felvételi vizsgát írnak elő, akkor azt a pótfelvételi hirdetményben jelzik, és közlik annak időpontját is. Az idő rövidsége miatt a vizsgára külön behívólevelet általában nem küldenek.

A ponthatárokat előreláthatólag augusztus 25-én hirdetik ki, ekkor dől el, ki került be az általa megjelölt képzésre. A felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a ponthatárok kihirdetését követően a felsőoktatási intézménytől kapják meg szeptember első napjaiban.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik