Közélet

Ilyen ostobán még nem bukott le ittas sofőr

alkoholmérgezés csehországban (alkoholmérgezés)
alkoholmérgezés csehországban (alkoholmérgezés)

A rendőrök segítségét kérte, miután annyira részeg volt, hogy nem tudott kiszállni autójából.

Az 55 éves nő kedd este hívta fel a rendőrségi segélyhívót, miután már állítása szerint négy órája ült a háza előtt parkoló autójában és képtelen volt kijutni a járműből a montanai Billings városában. Amikor a központos megkérdezte tőle, hogy orvosi, vagy technikai okok miatt nem tud kiszállni az autóból, a nő kijelentette, hogy egyikről sincsen szó. Majd egyszerűen hozzátette, „csak rohadt részeg vagyok” – írta a Billings Gazette.

A segítségére kiérkezett rendőrnek Carol Frances Omeara még azt is bevallotta, hogy öt órán át volt egy helyi kocsmában, ahol egy pint, azaz majdnem fél liter vodkát ivott meg, majd beült autójába, és hazavezetett. A nő beleegyezett, hogy megszondáztassák, és kiderült, hogy a megengedettnél négyszer több alkohol volt a szervezetében – írta a Gazette.

A nőt letartóztatták, majd másnap vádat emeltek ellene ittas vezetés miatt. Mint kiderült, ez már a negyedik alkalom, hogy elkapták, amikor részegen vezetett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik