Foci

Guardiola: a Milan elégedett lehet

Eltérően értékelik a Barcelona-Milan Bajnokok Ligája negyeddöntő főszereplői a szerdai 0-0-val véget érő mérkőzést.

Ahogyan arról beszámoltunk, a Barcelona kedvezőbb helyzetből várhatja a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének jövő heti visszavágóját, tekintve, hogy 0-0-t játszott a Milan otthonában.

A katalánok közelebb álltak a győzelemhez, több helyzetük volt, egy alkalommal egy elmaradt 11-est is számon kérhettek a játékvezetőn. Ezzel együtt nem lesz könnyű a visszavágó a spanyoloknak, ugyanis a csoportmeccsek során 2-2 lett kettejük Nou Camp-béli randevúja.


“Gratulálok a csapatomnak a mutatott teljesítményért. Az első félidőben sokat szenvedtünk, de Luca Antonioni remekül semlegesítette Lionel Messit. Megmutattuk erőnket a sok nehézség ellenére, és most már a továbbjutásban is gondolkodhatunk. Ez volt a legjobb meccs, amit játszottunk a Barcelonával ebben az évben: jól védekeztünk és jól támadtunk. A végeredmény igazságos, Barcelonában kivívhatjuk a továbblépést”
– mondta Massimiliano Allegri, a Milan trénere, aki kiemelte Stephan El Shaarawy teljesítményét.

A játékvezető teljesítményét pedig több kommentár emelte ki, egy 11-est nem adott meg a Barcelonának, az esetről készült felvételeket ITT megtekintheted.

“A Milan elégedett lehet az eredménnyel, de nekünk sem kell szégyenkeznünk, egyedül a gól hiányzott. Próbáltuk játszani a focinkat, és 17 lövésig el is jutottunk. Ahhoz, hogy valaki bajnok legyen, sok akadályt le kell győznie, mi ezt korábban többször is megtettük. Legközelebb is így kell tennünk, ehhez elég lesz megnyerni a visszavágót” – mondta Josep Guardiola, a Barcelona szakvezetője a mérkőzést követően.

A találkozó összefoglalója:

Eredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés
Olaszország, Milánó, San Siro, 80 ezer néző Vezette: Jonas Eriksson (svéd)
AC Milan – FC Barcelona 0-0
Milan: Abbiati – Antonini, Mexes, Nesta (Mesbah, 74.), Bonera – Seedorf, Ambrosini, Nocerino – Boateng (Emanuelson, 67.) – Ibrahimovic, Robinho (El Shaarawy, 52.) Vezetőedző: Massimiliano Allegri
Barcelona: Valdés – Puyol, Mascherano, Piqué, Alves – Keita, Busquets, Xavi – Iniesta (Tello, 65.), Messi – Sanchez (Pedro, 76.) Vezetőedző: Pep Guardiola
Gólszerzők:
Sárga lap: Seedorf (23.), Nesta (58.), Ambrosini (70.) illetve Keita (61.)
Piros lap:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik