Kiss Péter kancelláriaminiszter arra számít, hogy az idén három százalék feletti, „jól érzékelhető” gazdasági növekedés lesz.
„Bízom abban, hogy 2005-ben és 2006-ban ismét a 4-5 százalékos sávban növekedhet a magyar gazdaság, természetesen javuló nemzetközi trendek esetén” – mondta a miniszter csütörtökön a Linamar Hungary Kft. új üzemének átadását követő sajtótájékoztatón Békéscsabán.
Úgy vélte, hogy az idén várható növekedés nemzetközi összevetésben is jelentős eredmény.
Szólt arról, hogy tavaly a harmadik negyedévben 547 millió euró tőkebefektetés érkezett Magyarországra. „Ha a külföldről érkező működőtőke összegét nézzük, akkor ez 1995 óta a legjobb harmadik negyedéves adat” – tette hozzá.
Horthy távozása óta pusztuló részek is megújulnak a Gödöllői Királyi Kastély nagy rekonstrukciójában
A közel negyvenmilliárdos projekthez a pénz már rendelkezésre áll, a kastély körüli szorgos munkálatoknak köszönhetően pedig a kivitelezés is a szokásosnál hamarabb indulhat el.
