Szórakozás

Szabó Zsófi terhesen még egy új műsort is bevállalt az RTL-nél

Már sejthettünk volna valamit, amikor egy bő hónappal ezelőtt a szőke celeb bejelentette, hogy több évnyi vegetáriánus életmód után visszatér a húsfogyasztáshoz. Mindennek magzata egészségéhez volt köze, hiszen Szabó Zsófi első gyermekét várja, amiről már több helyen is mesélt.

Jön a baba: Szabó Zsófi első gyermekét várja
A szőke celebet is meglepte, hogy sikerült természetes úton teherbe esnie.

Kiderül, hogy hosszú próbálkozás után, párjával azt gondolták, már csak a lombikprogram segítségével lehet gyermekük, amikor megfogant a baba. Szabó Zsófi túl van a kritikus három hónapon, amelyben elkerülték a rosszullétek és már a pocakja is letagadhatatlan, amiről kismamafotók is készültek.

A celeb télen fog életet adni a kicsinek, – akinek a nemét egyelőre még ők sem tudják – de előttük áll még egy költözés, ugyanis nemrég vásárolt törökbálinti otthonuk már felújítás alatt van. A műsorvezető úgy tervezi, hogy terhessége végégig dolgozni fog, sőt a Bors legfrissebb hírei szerint még egy új műsort is bevállalt csatornájánál, amiben szereplőként fog majd feltűnni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik