Mondhatni sima volt, és nem azért, mert rosszult játszott a City, a Barcelona focizott remekül.
A házigazda az első öt percben – mint egy kisiskolás – megszeppenve futballozott, saját térfeléről is csak másodpercekre tudott kimozdulni. A kezdeti nyomásból kiszabadulva aztán többször is veszélyeztett a City a játékrész derekán.
A hajrában ismét a Barcelona uralta a játékot, óriási mezőnyfölényben játszottak Gerardo Martino fiai, ugyanakkor gól nem született a félidőig.
Fotó: Europress fotóügynökség
A második 45 perc elején lekopírozta a Barca a meccskezdetet, a manchesteri gárda jobbára azt sem tudta hol a labda, igaz, védekezésük stabil volt, egészen az 53. percig.
Ekkor Messi kapott kiváló kiugratást, az argentin csodagyereket pedig Demichelis pont a büntetővonalon buktatta, a játékvezető pedig a tizenegyespontra mutatott, illetve az öltözőbe küldte a City bekkjét. Azzal együtt, hogy a szabálytalanság jogossága nem volt vitatható, a lassításokból – így az alábbi képen is – jól kivehető, hogy Demichelis még a 16-oson vonala előtt cc. 10 centivel buktatta Messit.
Büntető jött, Messi pedig be is gurította középre, az emberelőny mellett így már gólelőnyben is voltak a vendégek (0-1).
A hátralévő időben még kevesebbet volt a labda Manuel Pellegrini tanítványainál, a kontrákra épített a házigazda, s bár egy-két veszélyes akciót is tudtak vezetni, végül mégis a Barca lőtte a meccs második és utolsó találatát is.
Dani Alves a rendes játékidő utolsó percében lépett ki remekül a védők mögül, ekkor immár sokadszorra, s ezúttal már nem hibázott, az ötös sarkáról a kapujából kilépő Hart lábai közt a hosszúba passzolt.
A Citynek ezzel jobbára minden esélye elszállt a legjobb nyolc közé jutásra, s bár csodák már történtek, szinte elképzelhetetlen, hogy ilyen játékkal legalább két góllal megverik a Barcelonát a Nou Campban.
2. FÉLIDŐ
90+3. PERC: Itt a hármas sípszó, alighanem a kiesés szélére sodródott a City.
90+1. PERC: Kezdetét vette a három perces ráadás.
90. PERC: GÓL! Dani Alves már nem először a meccs során elszaladt a jobb szélen, ezúttal viszont Neymar passzát gólra is váltotta, Hart lábai között passzolt a hosszúba a brazil. 0-2.
88. PERC: Ennyit kellett várni az első hazai szögletre, ám mit sem értek vele a világoskékek.
86. PERC: Másodszor cserélnek a katalánok: Fabregas le, Sergio Roberto be.
84. PERC: Dzeko ugrott ki Piqué mellől, óriási ziccerét ugyan kihagyta, de a játékvezető már szabadrúgást ítélt lökés miatt kifelé.
81. PERC: GÓL! De mégsem. Fabregas kapott pazar labdát, majd miután sakk-mattra kijátszották a szituációt, és Piqué az üres kapuba passzolt, a játékvezető lest fújt a spanyolra. A visszajátszás után kiderült, hogy még csak egyvonal sem volt, szabályos góltól fosztották meg a vendégeket.
80. PERC: Lescott hazaadása sült el balul, Hart nem bírta már benntartani a lasztit. A sarokrúgást ezúttal sem adja be a Barcelona.
77. PERC: A meccs eddigi legszebb helyzetét láthatta a publikum az Etihadnak. Egy előreívelést követően Zabaleta fejelt Silva elé, aki mellel vette le a labdát majd pattanás nélkül tüzelt a 16-oson belül, Valdez azonban leért a labdára. Hatalmas bravúr!
76. PERC: Mascherano is besárgul kemény belépője nyomán.
74. PERC: Dzeko váltja Negredot hazai oldalon, míg Gerardo Martino is a cserelehetőséghez nyúlt, Sanchez helyére Neymart küldte be a szakember.
73. PERC: Kis területen játszottak össze a Barca játékosai a City 16-osának előterében, végül Messi tüzelt a védőfalba.
70. PERC: Clichy rohant el teljesen üresen a bal szélen, ugyanakkor a beadásnál nem összpontosított kellőképpen és Valdez kezébe emelte a bőrt.
68. PERC: Érik a második Barcelona gól, Dani Alves futott le ezúttal egy kényszerítő után a hazai védőket, de az ötös sarkáról a jobb kapufa mellé tüzelt. Hajszál híján múlt.
67. PERC: Dani Alves gurított a 16-os vonalára, Xavi onnan lőtt kapásból nem sokkal a kapu fölé.
65. PERC: Erőltetetten próbálkozik az egyenlítéssel a házigazda, de tíz emberrel ez ellen a Barca ellen nincs könnyű dolguk.
62. PERC: Xavi csavart élesen az ötösre szabadrúgásból, Hart pedig magabiztosan jött a kapujából és öklözött. A kontrából majdnem egalizált a City, Nasri azonban túl sokat várt a lövéssel, így blokkolni tudták a vendég bekkek.
61. PERC: Kis szöglet a Barcától, a beadás helyett a tiki-takát választották Messiék.
59. PERC: A gól- és emberhátrány tudatában megzavarodott a City, könnyen nagy zakó lehet belőle.
57. PERC: Pellegrini cserékkel reagál a bekapott gólra: Jésus Navas helyére Nasri állt be, Kolarov helyét pedig Lescott vette át.
54. PERC: GÓÓL! A büntető Messi váltja gólra, Manchester a 21. város, ahol az argentin klasszis betalált a BL-ben! 0-1.
53. PERC: Büntető és piros lap! Demichelis buktatta a 16-oson belül utolsó emberként Messit, jogos a megítélt tizenegyes és a kiállítás. A visszajátszásokat nézve azonban már gyanús, hogy a büntetőterületen belül, vagy kívül történt a szabálytalanság.
52. PERC: Hasonló mederben folyik a játék mint az első játékrész első pár percében: támad a Barca, védekezik a City.
50. PERC: Fabregas kapott remek labdát Messitől, ám nem tudott helyzetbe kerülni, mert rosszul vette át a játékszert.
48. PERC: Kolarov és Dani Alves találkozott a levegőben, szerencsére ápolásra sem volt szükség.
46. PERC: Visszatértek az együttesek, a Barcelona már el is végezte a középkezdést.
Visszafogottan játszanak egyelőre a csapatok, igaz, mindkét kapu előtt adóttak veszélyes lehetőségek. Gól még nem született, hamarosan jövünk vissza a második játékrésszel.
1. FÉLIDŐ
45. PERC: Nincs hosszabbítás, mehetnek szünetre a felek.
44. PERC: Navas tekert a kapu előterébe, Negredo ezúttal is pontatlanul stukkolt.
43. PERC: Hatalmas üdvrivalgás a stadionban, mindössze annyi kellett ehhez, hogy Sanchez lesen találja magát.
41. PERC: Pihenő üzemmódba kapcsoltak a csapatok, mindjárt itt a félidő.
37. PERC: Kolarov lépett oda páros lábbal Busquetsnek, az ő jutalma is egy sárga.
36. PERC: Clichy beadására Negredo érkezett jó ütemben, de gyenge csúsztatása a kapufa mellett landolt.
34. PERC: Messi végzett el pontrúgást jó 25 méterre Hart kapujától, ám lövése elakadt a sorfalban.
32. PERC: Xavi gondolt egyet, s tüzelt jó húszról, Hartnak pedig nagyot kellett nyújtózkodnia, hogy kiüsse a labdát a jobb felsőből.
30. PERC: Nyomás alatt a City kapuja: előbb Iniesta elől tisztázott Yaya Touré, majd Sanchez okozott veszélyt, végül Messi bombázott a felső léc fölé.
28. PERC: Negredo újra a főszerepben, ezúttal durván csúszott oda Piquének, meg is kapta a jogos sárgáját.
27. PERC: Negredo lőtt félfordulatból a büntetőterület elől, ám tüzelésére lazán leért a katalánok hálóőre.
25. PERC: A tizenhatos vonalától végezhetett el szabadrúgást a Manchester, Valdez nagyon rossz ütemben lépett ki, ám szerencséjére a kavarodó labdát még a gólvonal előtt meg tudta fogni, ráadásul szabálytalankodtak ellene.
23. PERC: Clichy tolta el a lasztit Dani Alves mellett, aki sárga lapot érően szabálytalankodott a franciával szemben.
22. PERC: Jól védekezik mindkét csapat, mezőnyben folyik a játék az elmúlt percekben.
19. PERC: A kezdeti gyengélkedésből most már kilábalt a City, Silva passzával Negredo lódult meg a kapu felé, majd tolta el a labdát Valdez mellett ám nagyon éles szögből már csak a gólvonal előtt tudta elpöckölni a labdát, ahol nem érkezett társ.
17. PERC: Mintha életre kelt volna a hazai együttes, Navas laposan passzolt a büntetőpont vonalába, ahol David Silva érkezett, lövését azonban blokkolták a katalánok.
16. PERC: Először került helyzetecskébe a City, Negredót indították társai, ám Mascherano szorításában nem volt esélye a labdaátvételre.
13. PERC: A második vendég sarokrúgást Hart öklözte a mezőnybe.
11. PERC: Tovább tart az állóháború, a manchesteriek tíz emberrel védekeznek, igaz, komoly helyzet még nem volt.
9. PERC: Nagyjából ennyi idő kellett a Citynek, hogy huzamosabb ideig tudják birtokolni a labdát. Ez nagyjából húsz másodpercig tartott…
6. PERC: Az első percek alapján megállapítható, hogy kontrára játszik a házigazda, egyelőre még nem sokat tartózkodtak a Barca térfelén.
4. PERC: Sanchez elől pöckölte szögletre a labdát Clichy, de a pontrúgással nem tudott élni a vendég gárda.
3. PERC: Nem estek egymásnak a csapatok, hátul passzolgat a Barcelona.
1. PERC: Elkezdődött a rangadó, a City indította útjára a labdát.
Előzetes: Döntőbe is beillő ez a párosítás, hogy hogyan jöhetett ez létre, az egy másik kérdés. A City a csoportkörben a tavalyi győztes Bayernnel került egybe, s hiába a müncheni bravúr és a Plzen és a CSKA elleni kettős sikerek, a hazai pályán elszenvedett Bayern elleni 3-1-es vereség a második helyet jelentette a manchesterieknek.
Ami a Barcelonát illeti, Messiék a Milan és az Ajax mellett a Celticet kapták a H jelű kvartettben. Ugyan a milánóiak ellen egy döntetlen és az Ajax ellen is vereség is becsúszott Gerardo Martino fiainak, így is a csoport élén végeztek, mégis bivalyerős csapattal találják szemben magukat a legjobb 16 között.
A két szakvezető a másik együttest dícsérte és méltatta a találkozót megelőzően, természetesen hozzátették, hogy a továbbjutás a céluk, bár kár, hogy ilyen hamar összekerültek.