Média

Buktatók előtt a digitális átalakulás

Bár a cégek 90 százaléka stratégiai jelentőségűnek tartja a digitális transzformációt, mindössze 15 százalékuknál áll rendelkezésre a digitális átálláshoz szükséges tudás, illetve megfelelően képzett csapat– derül ki a Müncheni Műszaki Egyetem és az SAP szoftvergyártó közös felméréséből.

A 2015 után idén második alkalommal elkészített nemzetközi kutatás szerint a megkérdezett cégek 64 százaléka nem rendelkezik a szükséges képességekkel. Két évvel ezelőtt még csak minden második vállalat állította ezt.

A felmérés alapján a vállalkozások 45 százalékánál úgy vélik, a digitalizáció komoly fenyegetést jelent a meglévő üzleti modelljükre, miközben a válaszadók 56 százaléka nyilatkozta azt, hogy az új technológiák révén jobban megértik ügyfeleiket, és új üzleti modelleket tudnak bevezetni. Ennek ellenére a vállalatok mindössze fele rendelkezik valamilyen elképzeléssel a cége digitális jövőjéről, 37 százalékuk bír átállási stratégiával és 26 százalékuknak van kidolgozott forgatókönyve arra, hogyan valósítsák meg a gyakorlatban a digitális transzformációt. Érdekes ellentmondás, hogy miközben a vállalkozások többsége kulcsfontosságúnak tartja a digitális transzformációt, csak töredékük, mindössze 16 százalékuk tesz aktívan annak érdekében, hogy előteremtse a hiányzó szaktudást.

Leginkább a közösségi médiához értenek

A kutatás alapján a szervezetek az informatikai biztonsági ismereteket tekintik a legfontosabbnak a digitális képességek közül. A második a rangsorban a mobil technológiákkal kapcsolatos tudás, míg a harmadik az üzleti működés átalakításához elengedhetetlen menedzsment ismeretek. A lista elején szerepelnek olyan területek is mint a Big Data, a felhő (cloud), a Dolgok internete (IoT), és az üzleti hálózatokhoz kapcsolódó tudás.

Hiába vannak azonban tisztában a képességek fontosságával, a válaszadók mindössze harmada jelezte, hogy képzett munkatársakkal rendelkezik IoT és Big Data területen. A felhő technológia kapcsán a cégek 49 százaléka érzi magát felkészültnek.

A szervezetek leginkább a közösségi médiához értenek, az ennek hatékony használatához szükséges tudásról a válaszadók 57 százaléka gondolta azt, hogy rendelkezésére áll. A digitális átállás vonatkozásában legfontosabbnak tartott IT-biztonsági ismeretek esetében a megkérdezett társaságok 45 százaléka ítélte úgy, hogy rendelkezésre állnak a szükséges képességek.

A Müncheni Műszaki Egyetem és a szoftvergyártó cég „Skills for Digital Transformation” felmérésében tizennyolc ország vett részt, a kutatást idén március és április között végezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik