Pénzügy

300 ezer forint alá esett az átlagkereset

Májusban a bruttó átlagkereset 296 100 forint volt, 12,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban – adta hírül a KSH.

A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 15, illetve 25 százalékos emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá az állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással, írták.

Az adat relatív gyengébb az áprilisi átlagkeresetnél, amely bruttó 303 ezer forint volt.

szegény gyermek (szegénység)
10-ből 7 magyar fizetése bőven elmarad a bruttó 303 ezer forinttól
Az átlagkeresetet inkább csak a kevés jól kereső húzza fel.

Mit tükröz az átlagkereset?

A 300 ezres átlagkereset sokak számára lehet frusztráló, hiszen a magyarok többsége nem keres ennyit. A valós fizetési viszonyokhoz közelebb áll a bérek medián értéke, mint az átlagkereset. A medián értéke kutatások szerint a magyar fizetések esetében általában legalább 20 százalékkal alacsonyabb, mint az átlag.

A magyar fizetések medián értéke nagyjából 240 ezer bruttó, azaz 150-160 ezer nettó, kedvezmények nélkül.

A mediánt úgy képzik, hogy a kereseteket sorba állítják, és megnézik, mi van a sor közepén. A KSH nem közöl mediánértéket, mert nincsenek olyan adataik, amelyekből ki tudnák számolni (a statisztikai hivatal ömlesztve kapja a kereseti adatokat a vállalkozásoktól és az államigazgatástól).

Jelentős növekedés

Ezzel együtt Magyarországon az elmúlt 14 évben jelentősen nőttek a fizetések. Ezt a változást mutatja meg az alábbi ábra havi nettóban számolva:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik