Sport

Tour de France: történelmi szlovén siker

Primoz Roglic a Tour de France országúti kerékpáros körverseny történetének első szlovén sikerét aratta a 17., csütörtöki szakaszon, amelyen összetettben a címvédő Chris Froome növelte előnyét eddigi közvetlen riválisa, Fabio Aru előtt.

A La Mure és Serre-Chevalier közötti 183 kilométeres etapon – amelyet Emmanuel Macron francia elnök végigkísért – kiemelt és egy első kategóriás hegy várt a mezőnyre. A zöld trikót viselő Marcel Kittel bukott, és bár még vissza tudott szállni a kerékpárra, végül feladta a viadalt.

Roglic – aki tavaly a Giro’d Italián is nyert etapot – az utolsó emelkedőn indított hosszú támadást, amely sikeresnek is bizonyult, hiszen az etap végi hosszú lejtő végén ő ért elsőként célba.

Az esélyeseket tartalmazó csoportban többször is támadást kíséreltek meg, ám Froome-ot nem tudták megrogyasztani. Az eddigi második, olasz bajnok Aru viszont leszakadt, s félperces hátránnyal futott be.

A vasárnapig tartó viadalon csütörtökön a Briancon és Izoard közötti 179,5 kilométeres szakasz és hegyi befutó vár a mezőnyre. A párizsi befutóig összesen 3540 kilométert teljesítenek a résztvevők.

Tour de France – 17. szakasz, La Mure – Serre-Chevalier, 183 km:

1. Primoz Roglic (szlovén, LottoNL) 5:07:41 óra
2. Rigoberto Uran (kolumbiai, Cannondale-Drapac) 1:13 perc hátrány
3. Chris Froome (brit, Sky) azonos idővel
4. Romain Bardet (rancia, AG2R La Mondiale) a. i.
…6. Mikel Landa (spanyol, Sky) 1:16 p h.
…10. Fabio Aru (olasz, Asztana) 1:44 p h.

Az összetett élcsoportja:
1. Froome 73:27:26 óra
2. Uran 27 mp h.
3. Bardet a. i.
4. Aru 53 mp h.
5. Landa 1:24 p h.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik