Belföld

Melegszik az idő, egyre jobb lesz. Vagy rosszabb

A szombati változóan felhős időjárást szórványos záporokkal és zivatarokkal egyre több napsütés váltja fel. Napközben viszont többfelé megerősödik az északnyugati szél, főként zivatar környezetében átmenetileg viharos széllökés is lehet. Éjszakára már nem valószínű csapadék, átmenetileg mérséklődik a légmozgás – írja a Kiderül.hu.

A hőmérséklet késő este 13 és 20 fok között alakul.

Vasárnap reggel és délelőtt némi napsütés mellett gomolyfelhők uralják majd az eget, de késő délutántól csökken mindenütt jelentősen a felhőzet. Napközben helyenként – főként a Duna mentén és az Északi-középhegység területén – alakulhat ki záporeső. Az északi szél többfelé megélénkül, a középső területek kivételével meg is erősödik.

Estére mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul, de Nógrád megye szélvédett, gyengén felhős részein erősebben lehűl a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható.

Hétfőn már egyértelműen napos idő várható kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül, az északi, északnyugati szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 29 fok között alakul.

A mostani előrejelzés szerint csütörtökön és pénteken már 35, szombaton 36 fokot is mérhetünk majd.

VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS A KÖVETKEZŐ 8 NAPRA

Ajánlott videó

Olvasói sztorik