Ha a DVSC továbbjut a BL-selejtezők negyedik körébe, akkor már biztos: dől a lé! A negyedik kör győztesei ugyanis a nagy húsosfazékba csöppennek (BL-csoportkör), vesztesei pedig a kicsibe (EL-csoportkör).
Ennyi és nem kevesebb a két mérkőzés tétje.
A BL-csoportkörben érdekelt együttesek mindegyike rajtpénzként 8.6 millió eurót kap. A csoportkörben aratott győzelemért egy-, a döntetlenért félmillió euró jár – de tovább már nem is érdemes menni, mert már ez is maga álomország.
Az EL-csoportkörbe jutó 48 csapat mindegyike nagyjából 1,5 millió eurót kap automatikusan, majd ott a hat meccsen elért eredményeket tovább honorálja az UEFA. Egy győzelem bő 200 ezer, egy döntetlen pedig 100 ezer eurót ér.
Sidibe két éve veszélyesen játszott – sajnos a saját kapujára is
Fotó: MTI
És hogy mi a debreceniek számára a sportszakmai kihívás? Szeretnének visszavágni a két évvel ezelőtti kudarcért. 2012nyarán a BL ugyanezen szakaszában kerültek egymással szembe a fele. Az első mérkőzésen Ibrahima Sidibe góljaival 1-1-es döntetlent ért el (93. percben öngólt lőtt) idegenben a Loki.
A nyíregyházi visszavágón viszont 0-2 és kiesés lett a vége. Azóta viszont van Nagyerdei Stadion, lesz 22 ezer néző és a Bate Boriszovban nincs ott az Arsenalt és a Barcelonát is megjárt Hleb – gyengébbnek látszanak idén.
Ezt bizonyítja az is, hogy a második körből csak kínkeservesen, idegenben szerzett góllal jutottak túl a nem túl erős albán Skënderbeun.
A Bate Boriszov játékosai már kipróbálták a Nagyerdei Stadion gyepét
Forrás: fcbate.by
Kondás Elemér azonban óvatos duhaj, nem akar a túlzott optimista edző szerepében tetszelegni és egy a magyar labdarúgás helyzetében így helyes. “Három meccset tudtam megnézni. A két évvel ezelőtti csapathoz képest változott a keretünk, de a magja megmaradt, és ugyanazt a masszív játékot játsszák, mint akkor. Sokat elmond, hogy a góllövőlista első három helyezettje ebben a csapatban játszik. Semmiképpen sem azzal kell foglalkoznunk, hogy visszavágjunk. Az más meccs volt és más csapat itt is ott is” – nyilatkozta a DVSC edzője a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón.
Kollégája, Aljakszandr Jermakovics magabiztosabbnak tűni. Szerinte mindent tudnak a Lokiról, nem érheti őket meglepetés. “Optimistán várjuk a mérkőzést, úgy készülünk, hogy mindenképpen továbbjussunk ebből a párharcból. Mindent összeszedtünk, amit tudni akartunk a Debrecenről, így nem érhet bennünket meglepetés az ellenfél játékát illetően. Nagyon komolyan vesszük a meccset, szomorúak lennénk, ha nem jutnánk tovább. Két évvel ezelőttihez Hlebre épült a csapatunk és a taktika. Most a csapatjátékon van a hangsúly, így csapatunk egységesebb, tapasztaltabb, és ezt igyekszünk hasznosítani.”
Kedd este 20:30-kor Szymon Marciniak lengyel bíró belefúj a sípjába és nagyjából 110 perccel később eldől, melyik edzőnek volt igaza.