Nagyvilág

Üdv a pokolban: külföldön is keresik a felelősöket

Berlin nemzetközi segítséget kér a hamburgi zavargások résztvevőinek felelősségre vonásához.

A német kormány felkutatná a G20-csúcs alatt történt zavargások felelőseit, akik a legfrissebb adatok szerint legkevesebb 13 országból gyűltek össze Hamburgban. Berlini lapértesülés szerint az igazságügy-miniszter kérte uniós kollégáitól, hogy kezeljék elsőbbséggel jogsegély-kérelmeiket, gondoskodjanak a németek által kiadott európai elfogatóparancsok gyors végrehajtásáról.

Heiko Maas a minisztertársainak azt írta, a hét végi zavargásokról készült fényképek, videók elemzéséhez is szükséges az uniós partnerek támogatása, mert az erőszakos akciókban több száz külföldi vett részt. Mint írta, meg kell előzni, hogy a következő csúcstalálkozó helyszínén is lecsapjanak “az európai zavargásturizmus” résztvevői.

Német rendőrség: "Még soha nem tapasztaltunk ilyen mértékű gyűlöletet és erőszakot"
Nyomás alá került Angela Merkel kancellár, miután elszabadult a pokol Hamburgban.

Ezek az emberek és a szélsőséges politikai mozgalmak tagjai mindenekelőtt az internet révén hangolják össze határokon átívelő tevékenységüket, ezért a velük szembeni fellépéshez is nemzetközi összefogás kell. Szervezkedésüket minden országban dokumentálni kellene, és a bizonyítékokat el kellene juttatni az érintett ország hatóságaihoz – tette hozzá.

A zavargások miatt kiadtak 51 elfogatóparancsot, őrizetbe vettek 186 embert. Közöttük 132 német állampolgár van, továbbá 8 francia, 7 olasz, 5 svájci, 4-4 török és orosz, 3 lengyel és 2-2 holland, spanyol és portugál. 225 embert előállítottak, köztük 67 külföldit, akik 13 különböző országból érkeztek. Őket súlyos testi sértéssel, rongálással, gyújtogatással gyanúsítják.

Az első becslések szerint millió eurós nagyságrendű kárt okoztak. A károsultak megsegítésére a szövetségi kormány és a tartományi rangú Hamburg kormánya létrehoz egy pénzalapot, amelyből gyorsan, a lehető legkevésbé bürokratikusan adnának támogatást.

Csaknem 500 rendőr megsebesült. Ők jutalmat, a műveletben részt vevő több mint húszezer további rendőr 2-3 nap rendkívüli szabadságot kap. Többen szóvá tették a városvezetés felelősségét, de Olaf Scholz polgármester – noha elismerte, hogy nem sikerült teljesíteni a biztonság fenntartásáról szóló ígéreteket – nem akar lemondani, és a többség ki is áll mellette.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik