Belföld

A budapesti taxiszolgáltatás összeomlásától tartanak

Az egyik társaság szerint ezren veszthetik el munkájukat, a taxis szövetség elnöke szerint viszont semmi rendkívüli nem történik.

Több mint ezer budapesti taxi nem közlekedhet januártól a meglévő ötezerből, ha a tulajdonosa nem cseréli fiatalabbra járművét – ezt állítja a Budapest Taxi. Szerintük akár össze is omolhat az év elején a főváros taxiszolgáltatása.

A fővárosi önkormányzat rendeletének értelmében a jövő év elejétől csak az elektromos, a hibrid, az Euro 5, illetve az Euro 6 motorral felszerelt járművek kaphatnak engedélyt. A Budapest Taxi közleménye szerint a kocsik 25-28 százaléka nem felel meg az előírásnak, a társaság úgy véli, a taxisok jelentős része biztosan nem tudja előteremteni a pénzt új járműre.

Ezzel szemben az Országos Taxis Szövetség elnöke azt mondta a Magyar Időknek, hogy túlzóak a félelmek a taxisofőrök tömeges munkanélküliségétől, vagy a budapesti taxiszolgáltatás összeomlásától. Metál Zoltán szerint a fővárosi önkormányzat szabályozása régóta ismert, a taxisok nagy többsége ehhez alkalmazkodott, és a taxikat egyébként is gyakrabban kell cserélni, mint a családi autókat, mert évente 40-70 ezer kilométert mennek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik