Továbbra sem csillapodnak a kedélyek az Újpest címerváltoztatása kapcsán. A szurkolók fizikai erőszakkal fenyegették Roderick Duchatelet tulajdonost, ellenségnek kiáltották ki dr. Gyarmati Eszter ügyvezetőt, míg az UTE jogi szankciókat helyezett kilátásba, amennyiben megtartják az új logót. Urbán Flórián szerint békés eszközökkel szabad csak megoldani a helyzetet, de nem lett volna szabad így elvetni a sulykot – sőt, nem lett volna szabad nőt vezetői pozícióba kinevezni.
Nem is találok szavakat, a legjobban talán az egyik hozzászóló jellemezte az új címert: „úgy néz ki, mint egy húgycső”. Ezen kínomban nagyon jót mosolyogtam. Ez a szégyenletes dolog már egy hosszabb folyamat eredménye. Többször hallottunk már olyan történetet, hogy a korábbi játékosokat nem nézik jó szemmel a klubházban, akik így már nem is járnak a Megyeri útra. Ebbe a csoportba tartozom én is, valamint az sem titok, hogy Göröcs Jánost a parkolóba sem engedték be, Tóth Józseftől pedig megkérdezték, hogy mit keres ott. A címerváltoztatással pedig még egyértelműbbé vált számomra, hogy a jelenlegi tulajdonos és a vezetők nem tisztelik a hagyományokat és azokat a focistákat, akik korábban nagyon sokat tettek a csapatért
– mesélte a 48 éves edző a rangadó.hu-nak.
A játékosok jönnek-mennek, de az igazi drukker egy életen át a saját csapata mellett marad. Na, őket most ismét szemen köpték. Az oké, hogy az Újpestnek jelenleg tulajdonosa van, aki a saját pénzén vette meg a klubot, de ez nem azt jelenti, hogy úgy játszadozhat a klubbal, ahogy akar. A minimum az lett volna a vezetők részéről, hogy kommunikálnak a szurkolókkal a módosítás előtt, így azonban hatalmas öngólt lőttek. Egyértelmű, hogy a szimpatizánsok ezt nem fogják annyiban hagyni
Az eddigiek alapján azt gondolhatnánk, hogy Urbán a szombatra tervezett megmozdulás első sorában áll majd – a szurkolók az öt órakor kezdődő felkészülési mérkőzés előtt akarják elérni, hogy maradjon a címer, “bármi áron”. Ennek ellenére Urbán Flórián szerint nem az erőszak a megoldás.
Aki nálam radikálisabb, az festi magát, az erőszak azonban ebben az esetben nem jelent megoldást. Úgy vélem, mindenképpen fel kell állítani a drukkerek érdekeit képviselő csoportot, amelyet a szurkolói csoportok vezetői és korábbi játékosok alkotnának, aztán pedig le kell ülni szemtől szembe a tulajdonossal és átbeszélni a problémákat. Úgy látszik, hogy akik Duchatelet környezetében vannak és nagyon jól megélnek, még nem világosították fel őt, hogy az Újpest nem az a klub, amivel így lehet szórakozni. Ez nem a belga St. Truiden vagy Westerlo, hogy bármit meg lehessen csinálni – bár szerintem ott sem lehet. Az Újpest az Újpest, az egyik legnagyobb klub Magyarországon. Normális és békés keretek között kell megoldást találni erre, valamint arra is, hogy a szurkolókat visszacsábítsák a stadionba. Ez persze nagyon nehéz lesz ezek után, hiszen a tulajdonos és az ügyvezető asszony nagyon elvetette a sulykot. A szurkoló egyet szeretne, ha fejlődni látná a csapatát és a klubot, hogy minél boldogabb és büszkébb legyen, a tradíciót pedig méltó módon ápolják
Ez idáig mind rendben is lenne, ha nem dobja be az Újpest korábbi játékosa a lehető legnagyobb hímsoviniszta lózungot, “a nő helye a konyhában van” parafrázist.
Mindig is mondtam, hogy a futballban nincs helye nőnek! A nőnek a konyhában a helye, mos, főz, takarít, semmi keresnivalója sincs a vezetői pozícióban. Pont az ilyen nevetséges és érthetetlen döntések miatt nem járnak az igazi drukkerek a meccsre, akik számára ez egy újabb tőrdöfés
Ennyit a békéről…