Közélet

Lakást vett, hullát talált

kötél (kötél, )
kötél (kötél, )

Az előző tulajdonos nyolc éve lógott a bejárati ajtó mögött.

A francia rendőrség nem talált idegenkezűséget, a nyomozók szerint Thomas Ngin még 2005-ben lett öngyilkos, miután elvesztette állását. A kambodzsai férfi családjával nem tartotta a kapcsolatot, szomszédai pedig épp azt hitték, hogy kudarca után visszatért szülőhazájába – végső soron senki nem jelentette eltűnését.

Néhány év elteltével a lakóközösség az ingatlan eladása mellett döntött, azonban a felhalmozódott tartozások miatt végül a bank csapott le a lakásra.

Az október elején tartott árverésen sikerült új tulajdonost találni, aki a múlt héten egy lakatos segítségével próbálta birtokba venni a párizsi otthont. A bejárati ajtó felnyitása után azonban mindketten sokkot kaptak, hiszen egy mumifikálódott holttest nézett velük szembe.

Az eset morbid, megdöbbentő és szerintünk azért különösön szomorú, mert ékes példája annak, hogy mit jelent a nagyvárosi magány.

Benny Hill is magányosan halt meg

Gondolták volna, hogy a didik, dudák és vicces kergetőzések nagymesterére is négy nappal a halála után találtak rá? 1992-ben két üres vacsorás tányér és egy light üdítő mellett feküdt a kanapén – halálát vélhetőleg túlevés okozta szívroham hozta el. A show-ját 1990-ben 97 országban vetítették, így nem csoda, ha az költekezéseit tekintve skót humorista 7,5 millió fontot hagyott hátra, de mivel nem volt végrendelete, és közeli rokonai közül senki nem élt már (sosem nősült meg), unokaöccsei és húgai közt oszlott meg az összeg – akiket Hill alig ismert.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik