Sport

Kásás Zoltán 70 évesen is pólózik a vébén

“Mindig emlegetik a társaim, hogy sokat várnak tőlem, mert én valamikor vízilabdáztam, ez pedig rám egy külön nagy terhet ró. Azt hiszik, hogy én még mindig tudok vízilabdázni, de az már nagyon régen volt, amikor játszottam. 2000-ben nyertünk masters vb-t – az sem ma volt” – nyilatkozta a Sport 24-nek a háromszoros olimpiai bajnok Kásás Tamás édesapja, Kásás Zoltán hozzátéve, hogy “a 70+ már kicsit sok”.

Vb-sikerek ide vagy oda, az edzéseket komolyan kell venni, akárhány éves is az ember. “Én lejártam úszni egyébként is, de volt egy féléves időszak, amikor ez elmaradt, mert mindenféle problémám volt. Most ezt próbálom bepótolni rövid idő alatt, hogy legalább ne valljak szégyent, mert fél-egy éve nem dobtam. Ilyenkor a vállak és az ízületek sem olyanok már, mint régen” – ismerte el a Ferencváros és a Tatabánya egykori klasszisa.

Kásás Zoltán egyéni edzését nem akármilyen helyzetben leste meg a DIGI Sport. Éppen a magyar női pólóválogatott játszott zárt kapus világbajnoki felkészülési meccset, így a jelen is találkozhatott a több évtizedes emlékekkel és tapasztalatokkal.

„Azt hiszem, 59 évvel ezelőtt jöttem le ide, ebbe a margitszigeti uszodába először életemben. Az ember bizonyos dolgokat már rutinból megcsinál. Jó edzőim voltak, sokat tanultam a pályafutásaim során, ezt próbálom átadni a fiatalabb edzőknek” – fogalmazott a szakember, aki korábban a Becsejjel és az Olimpiakosszal is BL-t nyert, 2013 óta pedig a magyar edzőképzés vezetőjeként dolgozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik