Sport

Maratoni kajak-kenu Eb: Öt magyar arany született a nyitónapon

kajak-kenu(960x640).jpg (Array)
kajak-kenu(960x640).jpg (Array)

Magyar éremesőt hozott a portugáliai Ponte de Limában zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapja: a felnőtt mezőnyben két arany- és három ezüst-, az utánpótlás korosztályban pedig négy arany- és három ezüstérem a mérleg.

Az Eb-n új versenyszám mutatkozott be, három kis körrel és két futószakasszal úgynevezett rövid távú viadalt rendeztek, és a 3,6 kilométer hosszú “sprintben” – a kontinensbajnokság honlapja alapján – remekeltek a magyarok.

A férfi kenusoknál és a női kajakosoknál is kettős magyar siker született, előbbi számban Kövér Márton nyert Dóczé Ádám előtt, utóbbiban pedig Horváth Noémi, Kiszli Vanda volt a befutási sorrend az élen. A férfi kajakosoknál Boros Adrián másodikként ért a célba, míg Aranyosi Gábor nyolcadikként zárt.

Az ifjúságiak között győzött Fekete Dorina, Simon Sebestyén és Vékássy Levente, az U23-as mezőnyben pedig Horváth Noémi volt a leggyorsabb női kajakban, így ő két aranyat is begyűjtött csütörtökön.

A kajakos Fekete mögött Nagy Viktória lett a második a 19 kilométeres verseny végén,  Horváth után pedig Czéllai-Vörös Zsófia érkezett a célba, itt 22,6 kilométert lapátoltak a résztvevők. Az ifjúsági fiú kenusoknál (19 km) is kettős magyar diadal született, miután Simon mögött Fejes Dánielé lett az ezüst. A kajakos Vékássy is egy 22,6 kilométeres táv végén lett Európa-bajnok.

Az Eb vasárnap ér véget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik