Belföld

New York-i rabbik álltak ki Orbán mellett

Szerintük uszítás szóvá tenni, hogy a miniszterelnök Horthyt méltatta.

Közleményben állt ki Orbán Viktor mellett az Egyesült New York-i Ortodox Gyülekezetek nevű, haszid zsidó közösségeket tömörítő szervezet. A levélben, melyet a New York-i magyar főkonzulátusnak eljuttattak, arra reagáltak, hogy több zsidó szervezet és Izrael magyarországi nagykövete is kifogásolta a miniszterelnök beszédét, amiben Horthy Miklóst kivételes államférfinak nevezte.

„Mélyen elítéljük a nagyrabecsült miniszterelnök, Orben (sic!) Viktor elleni uszítást” – áll a közleményben, amely szerint a kormányfő és kormánya segítséget nyújtott azon magyarországi temetőik helyreállításában és fenntartásában, amelyeket a nácik a második világháborúban megszentségtelenítettek, és más, az ortodox zsidósággal kapcsolatos ügyekben is hasonlóan jár el.

Hálásak vagyunk, és mindig is azok leszünk folytonos segítségükért és együttműködésükért, és örömmel várjuk a pozitív kapcsolat folytatását. Azok, akik az uszításban elöl járnak, nem képviselnek bennünket, vagy az ortodox zsidók bármely más csoportját

– áll a 11 rabbi aláírásával ellátott levél végén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik