Közélet

Tömegkarambol egy budapesti felüljárón

baleset(960x640)(1).jpg (baleset)
baleset(960x640)(1).jpg (baleset)

Hat autó ütközött össze a Váci úti felüljárón. A mentők egy embert vittek kórházba, a forgalom kora estére állt helyre.

Tömegbaleset több mint 200 sérülttel

Az utóbbi hónapok legnagyobb tömegbalesete Angliában történt. Szeptember elején több mint száz autó rohant egymásba a délkelet-angliai Kent megyében. A baleset, melyben több mint 200 ember sérült meg egy forgalmas hídon történt a reggeli csúcsforgalomban.

Rendőröket és mentőket riasztottak kedd délután a XIII. kerületbe, egy baleset helyszínére. Az eddigi adatok szerint hat jármű ütközött össze a Váci úti felüljárón, eddig ismeretlen körülmények között. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a karambolban egy ember sérült meg.

A helyszínelés idejére a felüljárót mindkét irányból lezárták, a forgalom csak a kora esti órákban indulhatott újra.

Milliárdokat bukhatnak az autósok a kötelezőn

Mint arról korábban beszámoltunk, akár 1,5 millió autós is díjemeléssel kell, hogy számoljon a szombaton hajnalban megjelent 2014-es biztosítási tarifák alapján.

A Hir24-nek nyilatkozó szakemberek szerint hosszú ésjelentős emelkedés jöhet. Ennek ellenére, vagy tán éppen ezért, az autósok negyede jól járhat, ha biztosítót vált. De a többiek többet fognak fizetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik