Foci

Balotelli nyert rangadót a Liverpoolnak

A liverpooli labdarúgócsapat 3-2-es győzelmet aratott a Tottenham ellen a Premier League 25. fordulójában, az olasz csatár első bajnoki gólját szerezte a Vörösök színeiben. Az Arsenal 2-1-re verte a Leicester Cityt.

A Liverpool megnyerte a legutóbbi négy Tottenham elleni bajnokiját és ezúttal is megszerezte a vezetést, Markovic a 15. percben talált be. Még a szünet előtt egyenlített a Tottenham, a remek formában játszó Kane egalizált.

A második felvonás kezdetén Sturridge harcolt ki büntetőt a Poolnak, amit Gerrard értékesített, de nem sokkal később – lesgyanús szituációt követően – ismét egyenlített a Spurs, ezúttal Dembele révén. Már a hajrában járt a mérkőzés, amikor egy szépen kijátszott akció végén a csereként beállt Mario Balotelli döntötte el a három pont sorsát. Győzelmével a Pool egy pontra megközelítette a Tottenhamet.

Videó – Balotelli győztes gólja:

Az Arsenal eredményes első félidőt produkált hazai pályán a Leicester City ellen, ez 2-0-s vezetést eredményezett. Kramaric aztán szépített a 61. percben, amitől vérszemet kapott a vendég együttes, de egyenlítenie már nem sikerült. Az Arsenal megelőzte a Manchester Unitedet, ugyanakkor a Vörös Ördögök még „adósak” egy meccsel.

Megtört a jég: 11 elveszített idegenbeli bajnokit követően nyert ismét a Queens Park Rangers, a Sunderland otthonából sikerült elhozni a három pontot.

Eredmények – Premier League, 25. forduló

Arsenal – Leicester City 2-1 (2-0)
Gólszerzők: Koscielny (27.), Walcott (41.) illetve Kramaric (61.)

Hull City – Aston Villa 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Jelavic (22.), N’Doye (74.)

Sunderland – Queens Park Rangers 0-2 (0-2)
Gólszerzők: Fer (17.), Zamora (45+1.)

Liverpool – Tottenham 3-2 (1-1)
Gólszerzők: Markovic (15.), Gerrard (53. – 11-esből), Balotelli (83.) illetve Kane (26.), Dembele (61.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik