Foci

Két magyar a világ TOP 500 futballistája között

A World Soccer magazin idén is elkészítette a labdarúgó világ TOP-listáját, amelyben az 500 legjobbnak, legmeghatározóbbnak vélt játékos neve szerepel. A futball az érzelmek és a szubjektivitás sportja, ezért egy-egy ilyen szakértői lista rendre vitaalapul szolgál, de ettől még örömteli, hogy egyáltalán találunk magyar nevet is a felsoroltak közt.

Ha hozzátesszük, hogy 2015-ben egy sem, 2016-ban, a nagy nemzeti egymásra borulást kiváltó Eb-sikert követően csupán Böde Dániel és Nikolics Nemanja került fel a listára, akár büszkék is lehetünk, hogy nincs visszaesés, ugyancsak két játékosunkat éri ugyanez a megtiszteltetés.

Az idei TOP 500-ban már ott van az utóbbi évek egyik legtehetségesebb magyar fiatalja, a Bolognában játszó Nagy Ádám, illetve a francia Dijon védője, Lang Ádám.

A 17-szeres válogatott Nagy Ádám Olaszországban 25 bajnoki meccsen szerepelt, gólt még nem szerzett. A 24 éves Langnak 19 bajnoki jutott a francia élvonalban.

Az országok rangsorát Spanyolország (47 játékos) vezeti. A régióban kissé lemaradóban vagyunk, miután a lengyelek hét, a csehek és a szlovákok négy-négy, a románok három labdarúgót tudhatnak a listán.

A klubok közül legtöbben a Real Madridból kerültek kiválasztásra, szám szerint 19-en. A második helyen 14 játékossal holtversenyben a Bayern München, a Barcelona, a Juventus és a Chelsea végzett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik