Közélet

Vizsgálják, ki hibázott az ároktői ügyben

aroktoi(960x640)(1).jpg (ároktői)
aroktoi(960x640)(1).jpg (ároktői)

Az ároktői gy kapcsán a büntetés-végrehajtási intézet parancsnoka elrendelte a fegyelmi felelősség megállapítását - írja a Magyar Nemzet keddi számában.

A lap értesülése szerint azt kívánják feltárni, hogy egy héttel ezelőtt miért nem történt meg R. Elemér elsőrendű vádlott előállítása a bírósági tárgyalásra.

A mulasztás okáról a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője, Szalai Tímea úgy tájékoztatott, hogy adminisztrációs hiba történt, az idézést a bíróságtól megkapták, de nem rögzítették a számítógépes rendszerben – írja a napilap.

A szóvivő közölte, hogy november 5-én a bíró jelzése után nyomban megkezdték az előállítás megszervezését, de ez csak egy-másfél órán belül történhetett volna meg, a bíróság így nem kérte az előállítást, az intézet parancsnoka azóta elrendelte az eset részleteinek vizsgálatát, a fegyelmi felelősség megállapítását – számol be a Magyar Nemzetben.

A Fővárosi Törvényszék a lappal azt közölte, hogy a november 18-i következő tárgyaláson iratismertetés és védői észrevételek előterjesztése várható, meghallgatják az igazságügyi szakértőt is, aki egy héttel ezelőtt R. Elemér távolléte miatt nem kaphatott szót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik