Vasárnap este fél tizenegy tájban egy öngyilkos merénylő bejutott a maiduguri egyetem épületegyüttesébe, és működésbe hozta a testére erősített robbanó övet – mondta Victor Isuku, Borno állam rendőrségének szóvivője. A támadásban a biztonsági személyzet három tagja sebesült meg, egyikük, egy nő, kórházba szállítás közben meghalt.
Szinte ugyanabban az időben négy női merénylő szivárgott be Maiduguri Gwange negyedébe. Ketten egy lakóházban felrobbantották magukat, a detonációban nyolc ember meghalt, tizenegy társuk pedig megsebesült. A másik két merénylő is felrobbantotta magát, de ebben a robbanásban rajtuk kívül más nem halt meg.
Hajnali négy óra tájban egy harmadik merényletet követtek el az egyetemen, ahol két nő robbantotta fel magát, de a detonációnak rajtuk kívül nem volt más áldozata.
A halottakat és sebesülteket a maiduguri egyetemi kórházba szállították. Hétfő reggelre Borno szövetségi állam fővárosában helyreállt a rend.
A nigériai kormány többször is bejelentette, hogy legyőzte a Boko Haramot, ennek ellenére a terrorcsoport egyre több lesből elkövetett támadást és merényletet hajt végre, főként Maiduguriban.
A múlt héten összehangolt merényletek során tizenhatan haltak meg a város peremén lévő menekülttáborban, ahol több mint tízezren élnek. Egy délebbre fekvő falut a dzsihadisták lerohantak, öt polgári lakos halt meg.
(MTI)