Közélet

Orbán látogatását is felhánytorgatták Angela Merkelnek

Martin Schulz szerint a mostani kancellár tűri, hogy a magyar és a lengyel kormány megkérdőjelezi a világ iránti nyitottságot.

Mint megírtuk, a német szociáldemokraták dortmundi kongresszusán páros lábbal szállt ellenfelébe, Angela Merkelbe a párt kancellárjelöltje, Martin Schulz.

Ám azon túl, hogy hatalmi arroganciával vádolta a mostani kancellárt, a szocdem politikus arra is kitért, hogy a Merkel vezette CDU-CSU szövetségnek nem fontos az európai érdekek védelme. Hangsúlyosan kitért arra, hogy a demokratikus, felvilágosult és toleráns Európa, amiért a CDU egykori elnöke, Helmut Kohl néhai kancellár küzdött, új problémákkal küzd:

például az Orbán Viktor vezette magyar kormány és a lengyel kormány megkérdőjelezi a toleranciát és a világ iránti nyitottságot.

Schulz azt mondta, az Európai Parlament elnökeként számtalanszor szóvá tette ezt az Európai Tanács ülésein, és soha nem kapott támogatást Angela Merkeltől. Épp ellenkezőleg: a CDU testvérpártja, a bajor CSU díszvendégként fogadta Orbán Viktort, aki mindenki másnál jobban támadta a német menekültpolitikát.

A szociáldemokraták kancellárjelöltje mindebből arra a következtetésre jutott, hogy aki Merkelre szavaz, az végül a CSU elnökét, Horst Seehofert kapja.

Schulz szavait Szijjártó Péter magyar külügyminiszter nem hagyta szó nélkül, közölte:

Martin Schulznak, a német szociáldemokraták vezetőjének mindig mindenről a magyar miniszterelnök jut eszébe, pedig inkább a saját pártjával kellene foglalkoznia, miután az három tartományi választáson is vereséget szenvedett.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik