Belföld

Felmerült, hogy korábban is mérgezhette kollégáit a pécsi fekete angyal

Nyilatkozott a Szabad Pécsnek a meggyanúsított pécsi nővér ügyvédje, dr. Egerszegi Zoltán. Mint írtuk, súlyos testi sértéssel gyanúsítanak egy pécsi ápolónőt, aki a kollégáit akarta megmérgezni, kávéjukba, üdítőikbe tudatmódosító szert kevert.

Kollégáit mérgezte egy pécsi ápolónő
Oda nem illő dolgokat tett a kollégák kávéjába.

A Szabad Pécsnek a meggyanúsított nővért képviselő kirendelt védő elmondta, hogy a nő részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett, de szabadlábon védekezhet. Jó ideje dolgozott az egészségügyben, és az sem zárható ki teljesen, hogy már másutt is kevert valamit kollégái kávéjába. Beszélt arról is, hogy a rendőrség őrizetbe vétele után a Pécsi Járásbíróság döntött a fiatal nő előzetes letartóztatásáról. Az elsőfokú, nem jogerős határozat alapján a nő egyelőre szabadlábon védekezhet. A bíró nem találta indokoltnak az előzetes letartóztatását, a volt nővér ellen lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

A határozat amiatt nem jogerős, mert az ügyészség megfellebbezte azt, szerintük előzetesbe kell helyezni. A fellebbezés elbírálása két héten belül megtörténhet.

Dr. Egerszegi Zoltán a lap kérdésére azt is elmondta, hogy a nő részletes, feltáró jellegű beismerő vallomást tett arról, hogy mit tett. Arra azonban nem adott magyarázatot, hogy miért is tette azt, amit tett. Mivel a harmincas éveiben járó gyanúsított már régóta dolgozott az egészségügyben, a hatóság vizsgálja, történhetett-e korábban is hasonló eset.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik