Közélet

Öt év a 16 éves kollégista haláláért

Fővárosi Ítélőtábla (fővárosi ítélőtábla, )
Fővárosi Ítélőtábla (fővárosi ítélőtábla, )

A fiú az épületen belül, a lépcsőkorláton próbált a második emeletre jutni, de önkéntes rendezői feldatokat ellátó társa nem engedte.

Háromról öt évre súlyosította az óbudai kollégiumban történt tragédia felelősének büntetését kedden a Fővárosi Ítélőtábla.  A haláleset egy kollégiumi bulin történt még 2009-ben, az egyik ittas, elsőéves diák az épületen belül a lépcsőkorláton a második emeletig mászott, az önkéntes rendezői feladatokat ellátó szintén fiatal azonban próbálta útját állni. Nem engedte, hogy a fiú átmásszon a korláton. Dulakodni kezdtek, végül a kamasz lezuhant és meghalt.

Két év plusz

A Fővárosi Törvényszék első fokon februárban még három évet szabott ki. A vádlott miután letöltötte büntetése felét, feltételesen szabadlábra kerühetett volna – amennyiben persze az ítélet jogerős. A per azonban másodfokon is folytatódott. A jogerős döntés szerint a fiatal leghamarabb azután engedhető ki feltételesen, hogy büntetésének kétharmadát leülte.

A tábla szóbeli indoklása szerint a vádlott – ahogy a bíró fogalmazott – eshetőleges szándékkal emberölést követett el, hiszen látnia kellett cselekménye lehetséges következményét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik