Foci

Tisza gólja három pontot ért a Lokinak Felcsúton

tisza tibor (tisza tibor)
tisza tibor (tisza tibor)

A Debreceni VSC egygólos meccsen győzött a Puskás Akadémia vendégeként az OTP Bank Liga 18. fordulójában.

Az őszi szezont remekül záró cívisvárosiak a kiesés elkerüléséért küzdő felcsútiak otthonában látogattak szombat délután, az NB I tavaszi nyitányán.

Jobban kezdte a találkozót a Loki, amely többször is megszerezhette volna a vezetést, ám Tisza előbb akcióból, majd a büntetőpontról is hibázott. A játékrész derekán Tischler bombája fejen találta Lázár Pált, aki eszméletlenül huppant a gyepre, majd a gyors orvosi ellátást követően kórházba szállították.

A szünetig nem esett gól, a térfélcsere után azonban Tisza Tibor bevette a hazaiak kapuját: Korhut remek indításával lódult meg a csatár majd használta ki a helyzetet.

 Fotó: MTI

A folytatásban rákapcsolt a Puskás Akadémia, de hiába az ordító helyzetek, a vendéglátó nem tudott egyenlíteni, így a Loki zsinórban hatodik győzelmét aratta az élvonalban.

A szintén négy órakor kezdődő Kecskemét-Pápa összecsapás főleg a hajrára tartogatott izgalmakat. A lilák szűk egy óra játék után már 3-0-s előnyre tettek szert, a vendégek azonban egyetlen találatra zárkóztak a 80. percig. A hátralévő időben ezzel együtt nem jött össze az egalizálás a Lombardnak.

A Nyíregyháza a Budapest Honvédot fogadta hazai környezetben a tavaszi nyitányon. Marco Rossi debütálása nem sikerült fényesen a kispestiek kispadján. A Szpari az első felvonásban Abdouraman találatával került előnybe, majd a végjátékban Halenar állította be a 2-0-s végeredményt.

Eredmények – OTP Bank Liga, 18. forduló:

Puskás Akadémia FC – Debreceni VSC 0-1 (0-0)
Felcsút, 1781 néző, v.: Pintér Cs.

gólszerző: Tisza (56.)

sárga lap: Spandler (21.), Fiola (45.), Tamás M. (52.), illetve Kulcsár T. (7.), Tisza (45.), Varga J. (84.)

PFLA: Danilovic – Szélesi, Kelic, Tamás M., Spandler – Fiola, Kleinheisler, Polonkai (Szakály D. 65.) – Sallai R. (Zsótér 46.), Tischler (Harsányi 81.), Lencse

DVSC: Novakovic – Lázár P. (Mihelic 38.), Máté, Brkovic, Korhut – Jovanovic, Varga J., Bouadla, Szakály P. – Tisza (Bódi 67.), Kulcsár T. (Balogh N. 83.)

Nyíregyháza Spartacus FC – Budapest Honvéd 2-0 (1-0)
Nyíregyháza, 2248 néző, v.: Bognár

gólszerző: Abdouraman (24.), Seydi (86.)

sárga lap: Holender (45. és 72.)

piros lap: Holender (72.)

Nyíregyháza: Balogh – Szokol, Rubus, Kovacevic, Bosnjak – Zofcák (Koller 90.), Abdouraman – Kostic, Pekár (Dartsimelia 89.), Halenár – Pákolicz (Seydi 55.)
    
Honvéd: Kemenes – Ikenne-King, Ignjatovic (Elez 67.), Hidi, Kosnic, – Prosser, Holender, Botka, Lőrinczy (Punosevac 55.), – Projic (Vidovic 34.), Youala

Kecskeméti TE-Lombard Pápa Termál FC 3-2 (2-0)
Kecskemét, 1000 néző, v.: Erdős

gólszerző: Kitl (20.), Bebeto (37., 53.), illetve Seye (77.), Csizmadia (79.)

sárga lap: Gyagya (55.), Novák (91.), illetve Zulevs (6.), Völgyi (28.), Bogunovic (55.)

Kecskeméti TE: Tujvel – Lovrics (Patvaros 34.), Szkopljak, Karan, Gyagya, Laczkó – Vukasovic, Savic (Sivacki, 84.), Kitl (Eninful, 71.) – Bebeto, Novák. 
    
Lombard Pápa Termál FC: Szűcs – Zulevs, Csizmadia, Bogunovic, Völgyi – Stieber, Király (Csilus, a szünetben), Pongrácz (Waltner, 67.), Frizoni (Yannick, 79.) – Seye, Popin

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik