Kultúra

Imádod a sorozatzenéket? Most megtudhatod, mi áll a hátterében

Kedvenc szériáink zenéi nagyobb hatással vannak a mindennapjainkra, mint hinnénk.

Libabőrösök leszünk, ha meghalljuk az X-akták főcímdalát, nosztalgiázunk a Szomszédok zenéjére és elfog az izgalom a Trónok harca első ütemeinél?

Már a 90-es években hódító Simpson család és a Twin Peaks készítői is felismerték a sorozatzenék jelentőségét, amelyek segítettek emlékezetessé tenni azokat. Az Invitel sorozatszakértője, az ELTE adjunktusa, Hermann Veronika most bevezet minket a sorozatok és zenék közös világába.

A legújabb nemzetközi kutatások is megerősítik, amit már korábban is sejtettünk: a zene fokozza a boldogságérzetünket és csökkenti a szorongást. Emellett nagy hatással van a mindennapjainkra, az érzéseinkre és ezzel együtt a gondolatainkra is, mert jelentéstöbbletet ad számunkra.

Egy jól eltalált és időzített epizódsláger ugyanúgy része a sorozatélménynek, mint akár a szereplőgárda vagy a történetvezetés.

Jól tudják ezt a sorozatkészítők és producerek is, akik szinte már sportot űznek abból, hogy melyikük tudja megnyerni a sztárzenészeket egy epizódhoz, vagy éppen hogyan csinálhatnak sztárt egy addig ismeretlen zenészből vagy zenekarból az adott sorozat népszerűségét kihasználva.

A zenészek is sorozatrajongók

Idén márciusban robbant nagyot a hír, hogy az HBO-n futó Csajok egy epizódjához a svéd énekesnő, Robyn egy addig kiadatlan dalát biztosítja majd a producer-színész-rendező Lena Dunham kérésére. A svéd énekesnő igazi Csajok rajongóként Instagram oldalán jelentette be a hírt, amelynek a zene- és sorozatrajongók egyaránt örülhettek.

A filmsorozatok tekintetében a kép és a zene különösen jól kiegészíti egymást, egyik sem működik igazán a másik nélkül. A hang segíti a nézők mélyebb bevonódását a történetbe, átérezve annak minden apró rezdülését, ezért is történik meg sokszor, hogy egy-egy dallam a fülünkben maradva egész nap elkísér bennünket.

Sorozatzene vagy zenés sorozatok?

A sorozatíróknak érdemes körültekintően választani zenét, hiszen az meghatározhatja a nézők adott sorozathoz való hozzáállását. Josh Schwartz, a Narancsvidék alkotójának elmondása szerint a készítők kezdetektől fogva arra törekedtek, hogy a zene a sorozat szerves része legyen, és ne csak a hangulatot, hanem a cselekményt is alakítsa. A Narancsvidéket és zenéjét a Sorozat+-on csíphetjük el mostanában.

Hasonlóan a tinédzsereknek szóló sorozathoz, a Fox és a Prime műsorában is szereplő A Grace klinika is nagy hangsúlyt fektetett az epizód kontextusához illeszkedő dalok kiválasztására, elsősorban olyan együtteseket preferálva, amelyek a sorozathoz hasonlóan szintén az Egyesült Államok északnyugati partvidékeiről származnak. A számok nem csak az epizód színvonalát emelték, hanem saját életre is keltek: több együttes is az ismert sorozatoknak köszönhetően futott be rövid idő alatt sikeres karriert.

A hazai közszolgálati televíziós csatornákon futott tévésorozatok sem panaszkodhatnak: az egyik legismertebb főcímdal, a Szomszédok zenéje Hidas Frigyes zeneszerző munkája, akinek 60. születésnapjáról a sorozatban is megemlékeztek 1988 májusában – a történet szerint Vágási Jutka tanárnő énekórán beszélt a kerek évfordulót ünneplő zeneszerzőről és munkáiról, miközben meghallgatták a gyerekekkel a sorozat zenéjének alapját képező Minikoncert című darabot. Az 1990-es években nem készült olyan sok magyar széria, hogy zenei robbanásról lehessen beszélni, azonban még így is született néhány emlékezetes sláger. Például a nem minden botránytól mentes Űrgammák főcímdala, a Xénia-láz tette igazán ismertté Szulák Andreát, de nagyon népszerű volt a Patika című sorozat – többek között – Dés László és Somló Tamás által jegyzett zenéje, vagy a Kisváros főcímdala is, amely utóbbi a KGB együttes munkája volt.

Azóta persze új idők járnak, ma már akár lejátszási listákon is meghallgathatjuk a sokak által igen kedvelt magyar sorozat, az Aranyélet zenéjét. A jól eltalált, Family című főcímdalt a Fancy Dress Party néven alkotó Fülöp Péter írta, akinek idén Detective címmel jelent meg új albuma. Az HBO saját gyártású sorozatában, az Aranyéletben ezen kívül olyan előadók dalai is megszólalnak, mint a Tankcsapda vagy a Szabó Balázs Bandája, de kevésbé ismert, underground magyar együtteseknek is megjelenési lehetőséget biztosítanak. Az Aranyélet – és a zene – népszerűsége azt mutatja, hogy már Magyarországot is elérte az új típusú, a befogadónak minden szempontból prémium élményt adó televíziós sorozatfogyasztási forma.

Sorozatslágerek a mindennapokban

Egy jól eltalált zene és az adott sorozat összhangja a későbbiekben is hatást gyakorolhat mindennapjainkra, így akár a hangulatunkra vagy a világnézetünkre is. Nem véletlen, hogy a sorozatrajongók egy-egy epizód megtekintése után is gyakran keresik fel kedvenceik slágereit és azok így a sorozatok világán túl is hosszú ideig képesek fennmaradni.

Televíziós műsorszolgáltatóként elengedhetetlen kötelességünk, hogy napról-napra figyelemmel kísérjük a nemzetközi tévés sorozatpiac alakulását. A csatornaválaszték kialakításakor sokfajta szempontot kell figyelembe vennünk, amelyek közül az egyik a tervezett műsorbeosztás. A nagyobbak mellett a kisebb, niche tartalmakat sugárzó csatornáknak is köszönhetünk nemzetközi szinten már ismertté vált érdekes sorozatokat, amelyek közül a legnépszerűbbek hazánkba is eljutnak. Sőt, az utóbbi években megfigyelhető trend, hogy a magyarországi közönség a nyugat-európai vagy a tengerentúli premierrel egy időben tekintheti meg egy-egy évad legújabb részeit. Öröm számunkra, hogy a nagy kedvenceket az Invitel ügyfelei is megismerhetik.

– fogalmazott Langsteiner Marianne, az Invitel Csoport lakossági és kisvállalati üzletágának vezetője.

Forrás: Invitel Magyarország

Ajánlott videó

Olvasói sztorik