Foci

A Chelsea és a United is szenvedett

burnley (burnley, )
burnley (burnley, )

A listavezető Chelsea csak döntetlent játszott, a Manchester United pedig vereséget szenvedett az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának szombati játéknapján.

A londoniak toronymagas esélyesként fogadták a Burnley együttesét és Branislav Ivanovic góljával már a 14. percben megszerezték a vezetést. A szerb védő pályafutása 27. gólját szerezte a Kékek színeiben, ráadásul legutóbbi hét mérkőzésén már a negyedik találatát jegyezte, kedden a Bajnokok Ligájában a Paris Saint-Germain ellen is betalált.

A találkozó fordulópontja a 70. percben jött, ekkor ugyanis kiállították Nemanja Maticot a Chelsea-ből, a vendégek pedig éltek az emberelőnnyel és egyenlítettek.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A Manchester United Ander Herrera révén került előnybe a Swansea City otthonában, de a walesiek fordítottak és ebben a szezonban másodszor is – akárcsak a nyitófordulóban, az Old Traffordon – 2-1-re legyőzték a Vörös Ördögöket a Premier League-ben.
    
Az Arsenal 2-1-es győzelmet aratott a Crystal Palace otthonában, így 1979 óta őrzi veretlenségét a Selhurst Parkban, ráadásul az MU-t megelőzve feljött a tabella harmadik helyére. Az esti meccsen a Manchester Citynek is jól jött ki a lépés, hiszen a Kékek simán, 5-0-val átgázoltak a Newcastle csapatán: a hazaiak 21 perc után már 3-0-ra mentek, majd Silva duplájával kialakult a végeredmény.

Eredmények – Premier League, 26. forduló

Aston Villa-Stoke City 1-2 (1-1)
Chelsea-Burnley 1-1 (1-0)
Crystal Palace-Arsenal 1-2 (0-2) 
Hull City-Queens Park Rangers 2-1 (1-1) 
Sunderland-West Bromwich Albion 0-0  
Swansea City-Manchester United 2-1 (1-1)
Manchester City-Newcastle United 5-0 (3-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik