Közélet

Tízezer forintos tartozásért ölt a zalai nő

kés (kés, véres)
kés (kés, véres)

Egy konyhakéssel szúrta halálra ismerősét, méghozzá a nyílt utcán.

A gyilkosság idén júliusban történt Nagykanizsán. A férfi vendégségbe érkezett a Sikátor utcai házhoz, gyilkosával az udvaron találkozott össze, régóta ismerték egymást. A nő a rokonaihoz jött látogatóba. Veszekedni kezdtek, majd a férfi úgy döntött, távozik.

Az asszony felkapott egy konyhakést és utánaszaladt és megszúrta a mellkasán. Áldozata összeesett, hozzátartozók értesítették a mentőket. A 43 éves férfi életéért küzdöttek az orvosok, de a kórházban belehalt sérüléseibe.

Pénzért, bedrogozva

A rendőrség az okokról nem beszélt, annyit lehetett csak sejteni, hogy régebbi konfliktus áll a háttérben. A  Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn közölte, befejezték a nyomozást, így végül elárulták, mi vezetett a tragédiához. A nő a nyomozóknak azt mondta, áldozata tartozott neki tízezer forinttal, emiatt pattant ki a vita közöttük. A nyomozás alatt fény derült arra is, hogy a 40 éves támadó kábítószer hatása alatt volt a gyilkosság alatt.

Az ügy iratai – vádemelési javaslattal – már az illetékes ügyészségen vannak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik