Közélet

Fancsali mellszobrot kapott Horthy Miklós

Horthy Miklós citromba harapott - ez is lehetne az új szobor címe, ami felbőszítette a DK-t is.

Folytatódik a Horthy-szobrok állítása körüli perpatvar: ezúttal a III. kerületben, magánterületen állítottak szobrot a vitatott megítélésű ellentengernagynak, kormányzónak – írja a HírTV honlapja. A szobrot a Magyarok Világszövetsége állította, ellene több civil szervezet és a Demokratikus Koalíció (DK) is tiltakozott. Azt sajnos nem említették meg, mennyire bizarra sikeredett az alkotás, ami mintha Horthy citromba harapását ábrázolná. Mindenesetre Földi Judit DK-s elnökségi tag így hőbörgött a helyszínen:

Az, amit most készül csinálni a szélsőjobboldal, azt gondolom, hogy felháborító, a Fidesz pedig ennek teret ad. Ennek a gyűlöletkeltésnek. Horthy, hogyha nem is bizonyítottan, de háborús bűnös, részt vett nagyon-nagyon sok magyar zsidó deportálásában. Ennek következményeként ugye halálában. Elszomorító, hogy a 21. században ezt a magyar kormány megengedi. Akár magánterületen, akár nem, hogy egy ilyen embernek, mint Horthy Miklós szobra legyen.

FRISSÍTÉS: A Magyarok Világszövetsége közölte, a szobrot nem ők állították, mindössze a Világszövetség elnöke, Patrubány Miklós mondott ott beszédet. Tehát nem ők voltak a szervezők, és a szobrot sem ők állíttatták. Fontosnak tartották hozzátenni, a szobrot ők is ott látták először, közvetlenül a leleplezés után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik