Foci

Újabb súlyos vád a Barcelona ellen

barcelona (barcelona)
barcelona (barcelona)

Az ügyészség szerint a klub nem fizetett be kilencmillió euró adót Neymar átigazolásakor, ezért bírósági eljárást kezdeményez.

Jose Perals ügyész a klubon kívül Sandro Rosell korábbi és Josep Maria Bertomeut jelenlegi elnök ellen is vizsgálatot indított – állítja az as.com, – mert megállapította, hogy a brazil támadó játékjogát 94,9 millió euróért vásárolta meg a katalán klub, ennek ellenére az akkori klubelnök ennek alig több, mint a felét , 57,1 milliót vallott be az adóhatóságnak.

Az ügyészségi vád szerint a Santosszal négy, Neymarral és képviselőivel pedig hét szerződést kötött a Barcelona és 2011-től folyamatosan különböző összegeket utalt a feleknek.

A katalán klub korábban már utólag befizetett 13,5 millió eurót az adóhatóságnak, hogy rendezze az ügyet, de az ügyészség szerint a mostani tárgyalást csak úgy kerülhetik el a klubnál, ha beismerik bűnösségüket és elfogadják az ügyészek által javasolt büntetést.

A Barcelonának mostanában meggyűlt a baja a különböző felügyeleti szervezetekkel az átigazolási politikája miatt. A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tavaly kizárta őket a hétfőn véget érő és a 2015 nyári átigazolási időszakból, mert nem a szabályoknak megfelelően igazoltak le fiatalkorú játékosokat.  

Ajánlott videó

Olvasói sztorik