Nagyvilág

Juncker: Kohl maga volt Európa

Helmut Kohl elhunyt német kancellár “maga volt Európa”, halála pedig mélyen érintett – írta közleményében Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke pénteken.

“Közeli barát”, “valódi bizalmas és szövetséges” – ezekkel a szavakkal jellemezte Juncker a néhai német politikust. Kohl “személyesen vezetett és kísért minden európai úton” – tette hozzá.

Helmut Kohl élettel töltötte meg az európai házat – nemcsak azért, mert Nyugat és Kelet felé is hidakat épített, de azért is, mert sohasem hagyott fel az Európa jövőjére vonatkozó tervek javítgatásával

– állt a közleményben.

Juncker azt mondta, Kohl nélkül ma nem lenne euró.

Kezdettől fogva tudta, mekkora politikai és gazdasági jelentősége, felbecsülhetetlen értéke és ereje van az egységes valutának a kontinens számára

– tette hozzá.

Kohl számára Európa mindig is egy békeprojekt volt. Sohasem felejtette el, hogy az európai projekt megmentette a kontinenst a világháború után. Ezért számára ez nemcsak jóléti kérdés volt, hanem egyben közös felelősségvállalás a jövőért – mutatott rá az Európai Bizottság elnöke. Juncker hozzátette, hogy Kohl emlékére félárbócra engedték a zászlót az európai uniós intézmények előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik