Nagyvilág

Az igazságügyi minisztert is kifaggatja a szenátus a volt FBI-igazgatóról

Jeff Sessions amerikai igazságügyi miniszter beleegyezett, hogy részt vegyen a szenátus hírszerzési bizottsága előtti meghallgatáson a tavalyi elnökválasztási folyamatba történt orosz beavatkozással kapcsolatban.

Sessions szombaton írt levelet, amelyben leszögezte: szívesen megjelenik a bizottság előtt, hogy reagáljon azokra a megállapításokra, amelyek James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) elbocsátott igazgatójának csütörtöki nyilvános meghallgatásán hangzottak el.

James Comey óriási közfigyelem mellett beszámolt az orosz beavatkozásról folyó vizsgálatokról és a Donald Trump elnökhöz fűződő viszonyáról. A többi között szót ejtett arról, hogy véleménye szerint Sessions miniszter képtelen ellentmondani Trump elnöknek, továbbá nem nyilvános információi vannak arról is, miért vonta ki magát az igazságügyi miniszter az Oroszországgal kapcsolatos vizsgálatokból.

Márciusban Jeff Sessions valóban kivonta magát valamennyi vizsgálatból, arra hivatkozva, hogy – bár nem tett semmit törvényellenesen, de – ő szintén találkozott Szergej Kiszljak washingtoni orosz nagykövettel, és e megbeszélése tényét nem hozta nyilvánosságra. A volt FBI-direktor csütörtöki meghallgatása után azonban úgy döntött: hajlandó részt venni egy meghallgatáson.

Amerikai lapértesülések szerint a szenátorok várhatóan kifaggatják arról, milyen szerepe volt James Comey elmozdításában, igazságügyi miniszterként mennyire tudta megőrizni függetlenségét a Fehér Háztól és Donald Trump elnöktől, illetve milyen információi vannak az orosz szálak vizsgálatairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik