Kallós András lett június elsejétől a MOL-csoport marketingkommunikációs vezetője – jelentette be az olajipari vállalat.
A szakember Szollár Domokos, MOL-csoport tavaly kinevezett kommunikációs igazgatójának csapatába került. Feladata a több mint 30 országban jelenlévő vállalatcsoport marketingkommunikációs támogatása.
![Új kommunikációs vezetője van a MOL csoportnak 1 Kallós András](http://24.hu/app/uploads/2017/06/kallos-andras_foto-439x660.jpg)
Kallós András a MOL-csoportot megelőzően 2014-től a Microsoftnál, korábban pedig a Telenornál volt marketingkommunikációs vezető. 2005 és 2009 között a Coca-Cola atlantai központjában töltött be különböző marketingkommunikációs posztokat. Több mint 20 éves szakmai pályafutása alatt olyan multinacionális vállalatoknál dolgozott még marketingszakemberként és vezetőként, mint a Johnson&Johnson vagy a Heineken.
Nemrég egyébként a kommunikációs igazgatói poszton is változás volt az olajipari cégnél, egészen pontosan annak magyarországi részlegénél, a MOL Magyarországnál, ahol Apáti-Tóth Katát, az egykori köztévés műsorvezetőt, a Magyar Posta volt szóvivőjét bízták meg a feladattal.