Nagyvilág

Lemondott a brüsszeli polgármester

Lemondott posztjáról a belga főváros polgármestere csütörtökön, miután kiderült, hogy éveken át nagyobb összegű havi juttatásban részesült, amiért részt vett egy hajléktalanokat segítő nonprofit szervezet igazgatótanácsi ülésein.

A közvélemény és még saját párttársai részéről is nagy nyomás nehezedett az elmúlt napokban Yvan Mayeur szocialista polgármesterre, miután nyilvánosságra került, hogy 2015-ben 16 800 eurót, tavaly pedig 18 900 eurót vett fel a közfinanszírozásból, de önkéntes munkásokkal működő, Samusocial nevű szervezettől.
Mayeur később azt állította, hogy havonta nettó 700 eurót kapott a szervezettől.

Szociális munkás vagyok, ez nem jótékonyság, hanem szakmai munka

– mondta a Le Soir című napilapnak.

A helyi sajtóhírek szerint a Samusocial büdzséjéből évente több tízezer euró jutott a szervezet munkáját felügyelő politikusoknak. Egyes jelentések szerint pedig még arra sincs bizonyíték, hogy egyáltalán megtartották a szóban forgó üléseket, az igazgatótanács egy tagja azt mondta, hogy időnként csak telefonon egyeztettek.

Charles Michel miniszterelnök az önkéntes munkások arculcsapásaként értékelte a történteket.

Elio Di Rupo volt kormányfő, a szocialista párt elnöke pedig szükségesnek nevezte a tisztségét 2013 óta betöltő polgármester lemondását.
Az illetékes hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.

(MTI, kiemelt kép: Europress)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik