Szórakozás

Weisz Fanni összetörne, ha butának tartanák

Weisz Fanni, a gyönyörű hallássérült modell adott interjút kedd reggel a Morning Show műsorvezetőinek saját hangján – amibe IDE kattintva lehet belehallgatni – és párja segítségével. Fanni beavatta a hallgatókat abba is, hogy a siketségének köszönhetően mely érzékszervei erősödtek fel a leginkább. A siket szépségkirálynő elmondása szerint leginkább a nyelvjel híve, mert bár képes arra, hogy szavakat formáljon, de nagyon nem érzi komfortosan magát ezekben a szituációkban.

Nem szeretek annyira beszélni, mert nem érzem magam biztonságban. A csend a világom és a jelnyelv. Én úgy érzem, hogy nem tudok szépen ragozni, és félek, hogy emiatt kinevetnek és butának néznek. A szívem összetörne, ha ezt gondolnák rólam”

– mondta Fanni, akivel szerelme, Hajmási Péter Pál egyáltalán nem ért egyet, hiszen szerinte a modellnek gyönyörű hangja van. Stohl András kérdésére Fanni azt is elmesélte, hogy a hallássérülésének köszönhetően az artikuláció és a nonverbális kommunikáció segítségével egy beszélgetés során képes a szavak mögé látni.

Fotó: RedLemon Média

„Sokkal többet látok annál, amit mások csak mondanak” – osztotta meg Fanni, aki ált már fel olyan tárgyalásról, ahol a másik fél mozdulatai alapján azt érezte, hogy nem elég megbízható az illető. Weisz Fanni a három műsorvezető természetét is hamar kielemezte. Egyedül akkor érzi magát nehezebb helyzetben, ha bajszos emberrel kell kommunikálnia, mert ott korlátozottak a lehetőségei, de általánosságban úgy érzi, hogy egy nagydumás férfi nem tudná őt megvezetni.

Kiderült az is, Fanni és párja között a jelnyelv és az artikuláció könnyíti meg a kommunikációt. Péternek másfél év alatt sikerült elsajátítani a jelnyelvet, amit kezdetben szerelme kedvéért kezdett el tanulni, mára viszont úgy gondol rá, mint bármelyik idegen nyelvre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik