Foci

Botlott a Milan és a Fiorentina, mészárolt a Palermo

Jeremy Menez (jeremy menez, )
Jeremy Menez (jeremy menez, )

A Milan hazai pályán, míg a Fiorentina idegenben kapott ki. A Palermo kiütötte a Cagliarit, míg Genoaban gólgazdag döntetlen született.

Az AC Milan hazai pályán szenvedett 2-1-es vereséget a Sassuolo gárdájától. A milánói csapat Poli góljával még vezetett a találkozó elején, ám Samsone és Zaza találataival a vendégek megfordították az eredményt.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

A sereghajtó Parma a 13. percben szerezte meg a vezetést a Fiorentina ellen. Az első félidőben a vendégek még egyenlíthettek volna, ám Mario Gomez büntetőt hibázott. A hajrában két vendégjátékos is a kiállítás sorsára jutott, az eredmény pedig nem változott, így a vendégek értékes pontokat hullajtottak el. 

A forduló legsimább találkozóját egyelőre a Palermo – Cagliari összecsapás hozta, ahol a hazaiak esélyt sem adtak a vendégeknek. Dybala kétszer, míg Muñoz, Morganella és Barreto egyszer-egyszer vették be a Cagliari kapuját, így magabiztosan, 5-0-ra nyerte a találkozót a Palermo.

Eredmények – Serie A, 17. forduló

AC Milan-Sassuolo 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Poli (9.), illetve Samsone (28.), Zaza (67.)

Chievo-Torino 0-0

Empoli-Verona 0-0
Kiállítva: Tonelli (65.), illetve Hallfredsson (77.)

Genoa-Atalanta 2-2 (0-1)
Gólszerző: Falque (51. – büntetőből), Matri (69.), illetve Zappacosta (37.), Moralez (49.)

Palermo-Cagliari 5-0 (3-0)
Gólszerzők: Morganella (6.), Muñoz (10.), Dybala (33., 72., – az elsőt büntetőből), Barreto (85.)
Kiállítva: Conti (26.)

Parma-Fiorentina 1-0 (1-0)
Gólszerző: Costa (11.)
Kiállítva: Rodriguez (79.), Savić (86.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik