Foci

Teljesülhet David Beckham nagy álma

David Beckham és üzleti partnerei egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy Miamiba tervezett labdarúgócsapatuk bekapcsolódjon az észak-amerikai liga (MLS) küzdelmeibe. A Miami-Dade megyei elöljárók ugyanis jóváhagyták annak a háromhektáros teleknek az eladását, amelyre a Beckham-csoportnak szükség volt saját stadionjuk felépítéséhez.

Beckhamék – akik több mint 9 millió dollárt (2,46 milliárd forint) fizettek a területért, és 2013 óta dolgoznak a projekten – az immár kilenchektáros területen 25 ezer néző befogadása alkalmas stadiont emelnének.

Miami korábbi MLS-együttese, a Fusion négy idényen át szerepelt a ligában. Találkozóit azonban a közeli Fort Lauderdale-ben játszotta, az alacsony nézőszám és bevételek miatt pedig 2001-ben befejezte a működését.

Jövőre két együttes csatlakozhat a jelenleg 22 csapatos MLS-hez. A Los Angeles FC biztosan ott lesz a rajtnál, míg a liga vezetőségétől korábban szintén zöld jelzést kapott miami csapat körül – elsősorban a saját stadion hiánya miatt – nagy a bizonytalanság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik